Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon
29 A gyümölcsfák gondozását illetően még az 1940-es években is az elmaradottság, a szakismeret hiánya és a gondatlanság jelei mutatkoznak. „Alig lehet találni egészséges gyümölcsösfát a határban. Természetesen szép gyümölcsöt sem. Mert amíg az egyik gazda gondozza a fát, addig a szomszédja semmit sem csinál. így az egyik hanyagsága tönkreteszi a másik igyekezetét. S teheti ezt minden büntető következmény nélkül. Vagy a hegyközségi törvény szorul reformra, vagy a végrehajtásán kell változtatni" - írja a korabeli tudósító. 102 A gyümölcsfákat ősszel vagy tavasszal ültették, amikor puha volt a föld. Úgy tartották, az ültetést holdújuláskor jó végezni, így a féreg nem rágja ki a fa gyökereit. A kiásott gödrökbe trágyát tettek. Szaporítás céljára a csemetéket magról vagy sarjról nevelték a gazdák. A piacra más vidékekről is hoztak oltványokat, de a gazdák maguktól is eljártak a környékbeli helységekbe újabb fajtákért. A nemesítésnek korábban csak egy módját ismerték, a vadon nőtt csemetéket hasítvány oltással szelídítették. A szemzés az első világháború után kezdett elterjedni. Az oltást tavasszal, a szemzést augusztusban végezték. A fákban a hernyók és cserebogarak végeztek nagy pusztításokat. A permetezés az 1930-as években vált szokássá, de mint láttuk, ezután sem volt általános. A kártevők ellen a hernyók és cserebogarak összegyűjtése és elégetése jelentette a leggyakoribb védelmet. A madarak pusztítása legjobban a korai cseresznyét veszélyeztette. A rigók ellen kereplőt használtak, vagy a fa tetejére csengőt, kolompot kötöttek, amit drót vagy zsineg segítségével a ház ajtajából időnként megráztak. A téli fagyok leginkább a kajszibarack fákra jelentettek veszélyt. Ezek amúgy sem voltak hosszú életűek, 10-12 éves korukra kérgük megrepedt, gutaütést kaptak. Élettartamukat meghosszabbíthatók azzal, hogy törzsüket télire becsavarták szalmával. A megtermelt gyümölcs elsősorban a házi szükségletet elégítette ki. Nyersen vagy tartósítva, befőttként és megaszalva fogyasztották, szilvából és barackból minden családnál lekvárt is főztek. Az elálló almát és körtét kamrában, pincében tárolták. Hogy hosszabb ideig eltartható legyen, egyes gyümölcsöket még zölden leszedtek, s az eladásig raktározva tovább érleltek. A helyi piacokon a megtermelt gyümölcsfeleslegnek csak kis részét tudták értékesíteni, a többit a környező helységekbe hordták eladni. A kisvasút megépítése után megélénkült a kereskedelem, évente 7-800 kosár áru hagyta el a falut, hogy a bugaci, kecskeméti és majsai vásárokon találjon fogyasztókra. Az értékesítés azonban mindig gond volt, mert gyümölccsel a nagyobb városok (Halas, Félegyháza) piacai is leginkább telítettek voltak. Előfordult, hogy az árut vissza is hozták, amit ezután csak pálinka főzésére használhattak fel. A rossz Magyar Út, IX. (1940) 38.sz. Idézi: JANÓ Ákos 1982. 144.
