Bárth János szerk.: Cumania 15. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1998)

Néprajz - Salánki Szilárd: Bicska- és késjátékok Kecskeméten és környékén

326 Munkám során két különböző típusú kutatást végeztem el. Az elsőnél tíz idős férfit kérdeztem meg, akik gyermekkorukban Kecskeméten vagy a környékben laktak. Arra kerestem a választ, hogy az adott területen a mai fiatalok nagyszülei milyen típusú játékokat és hogyan játszottak bicskával. A másodiknál egy felmérést végeztem a fiatalok körében, melynek célja az volt, hogy kiderítse a bicska napjainkban betöltött szerepét, fontosságát, a bicskával való játékok ismertségét, elterjedtségét. Természetesen a minta szűkkörűsége miatt a kapott eredményeket jelzésértékűnek, s nem általános érvényűnek tartom. Fő célom a további kutatások megalapozása. A BICSKA ÉS A BICSKAJÁTÉK A kés olyan vágóeszköz, mely egy nyélből és egy pengéből áll. A két részt elmozdíthatatlanul rögzítik egymáshoz. A bicska egyik leghitelesebb bemutatása Bálint Sándor szótárában található (lásd az 1. ábrát is): „bicska (-ájja) fn. 'olyan kés, amelynek éle becsukható'. Főrészei a nyél és a vas ( = penge). A nyél vasból, vagy sárgarézből készült belső lemezeinek platina a neve. A nyél külső részén, a két végen a pengét a nyélhez a szögecselt pöcsétvas és az ezt borító pakli, pakni, hakni szorítja. A nyélen legalább három, a paklikon pedig egy-egy szög van. A nyél két fele között, a platinák közé van szorítva a rugó, amely acélból készül. A vasnak, vagyis a pengének van éle, foka, vagy háta (ha enyhén, de szabályosan ível : csapott hát, ha hirtelen kezd a hegy felé hajlani : svájfolt hát, ha pedig egyenes vonalú : igenyös hát), högye, körömnyitója, vagy körömvágása ( = az a félhold alakú bemélyedés, amely a kinyitást megkönnyíti), a tálung ( = a pengének a nyélnél levő négyszögletes része, amelyből a voltaképpeni penge kiágazik), a névjegy ( = a mester neve, jegye a tálungon), esetleg a nyélen még csacsi, csacsiság, szarkaláb ( = a nyélre préselt apró díszítés)."

12 12 BÁLINT Sándor 1957. 154. p.