Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Csík Antal: A lőcsös parasztkocsi készítése Kiskunmajsán

184 tat, azért, mert nem a bognár- és a kovácsszakma leírása volt a célom. A kocsigyártásból is csak a tájra és a korra jellemző könnyű lőcsös parasztkocsi gyártását, mert túl bonyolult lett volna több típust keverve vizsgálni. A leírt kocsitípus gyártása még az 1947-48-as években is tartott, az eredeti technológia alapján. Ezután szorította ki az egyszerű, könnyű gumiskocsi gyártás, melyből ma is készül egy-kettő idegenforgalmi célból. A kovács és a bognárok maguk választotta párban dolgoznak, lehetőleg közel egymáshoz, közel épült műhelyben a sok anyagmozgatási időveszteség lerövidítése miatt. De voltak mesterek, akik egy fedél alá építettek kovács- és bognárműhelyt, vagy hívtak munkatársat, vagy családtag végezte a bognár munkákat. Nem minden mester gyártott új kocsit, a lehetőségei és szakértelme miatt. Voltak, akik csak a javításokra specializálódtak. Majsán a vizsgált időszakban például a Kiskunmajsai Ipartestület 1926. évi mérlege alapján kül- és belterületen kovács 47 fő, bognár 21 fő dolgozott. A szükséges vasanyagot helyben Törteli Kornél és Csábi Mihály vaskereskedésében szerezték be. A bognárok meg a faanyagok Hauer L. Lipót és Stein Miksa fakereskedéséből részben és egyénileg szerezték be. Méretezéseket az eredeti sukk, coll és millimétert adtam, ahogy a mesterek használták. KERÉK A kerékgyártás bonyolult, nehéz műveletét még a múlt században is a kerékgyártó mesterek végezték. Kerékgyártó a szakma magyar elnevezése, bizonyára azért, mert a kerékkészítés a legnagyobb szakértelmet és hozzáértést igénylő művelet. Az osztrák-bajor eredetű bognár mesterségnév csak a betelepítések óta szorította háttérbe a magyar elnevezést. A kerék alkatrészeit a következő fafajtákból készítették. A kerékagyat kutyaszilfából, a küllőket és a talpakat akácfából. A megvásárolt alapanyagot előre elkőkészítették küllőknek, ráhagyással fölhasogatták bárdszerű bognár baltával, kalickába rakva az udvaron szárították. A talpnak kiválasztott rönköt középen kettéfűrészelték, 2 colos fosznideszkára szabták. Mivel az akácfa tulajdonsága, hogy száradáskor berepedezik, ezért mindjárt ki is szabták pontosan méretre. A keréktalp ívét a cirklivel rajzolták meg, kifűrészelték, és az így elkészített félkész keréktalpakat hirtelen kemencében szárították. A kerékagyhoz szükséges kutyaszilfát szellős helyen, udvari fészerben tárolták. A kerekek átmérője változott a kocsi nagyságától függően. Készítettek 34, 36, 38, 40 colos kerekeket. Az első kerék volt mindig a kisebb. Ha 36 colos volt, akkor a hátsó kereket 40 colra készítették, mert az első és hátsó kerék között 4 col méretkülönbség volt mindig.