Bárth János – Sztrinkó István szerk.: Cumania 13. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1992)

Művészettörténet - Sümegi György: Tóth Menyhért pályakezdése

MŰVÉSZETTÖRTÉNET 511 lékszilánkok. Eleven emlékként tudta megidézni élete utolsó éveiben is ezeket: a magasban lebegő, sárkány húzta gyermekkocsit, amiben a röpülés, a fölemelkedés igézetét élhette át életreszóló élményként; a veres autóval érkezett „más világról jövő" „ördögi emberek"-et, a kintornások látogatását. „Jártak a falunkba kintornások. Verklijük közepén mindig volt egy tájkép. Biztos giccses volt ez . . . hegyeket vagy vízesést ábrázolt... de engem vonzott. A gyerekekkel együtt futottam a verkli után. A verkli hangjában mindig volt valami ünnepélyes, végtelen szomorúság ... És a verklisták is, mind olyan szomorú, sovány emberek voltak".

4 Édesapja foglalkozásának, a növényápolásnak, a gyümölcsfák gondozásának az alapos megfigyelése újabb fontos élménykört kapcsol Tóth Menyhért világába. „Egyszer, ahogy ülve metszette a szőlőt — mert azt tartotta, hogy nem is tőke az, mely elé nem kell leülni —, mesét mondott nekem. Elmesélte a metszés keletkezését: Az ősünk járta az erdőt, és szedegette az enni való bogyókat. Észrevette, hogy ahol a bölények, bikák, szóval a vadak összetörték a szőlő indáját, és így az rövidebb lett, nagyobb volt a gyümölcs. Ezután már tudatosan kezdte tördelni a szárakat, vesszőket, hogy szebb gyümölcsöt kapjon. Egy ilyen mese sokáig foglalkoztatta képzeletem, és még ma is foglalkoztat. Befolyásolja festészetem."

5 Sokféle foglalkozása, a munkában való küzdelme is új cél érlelődését segíthette fiatal lelkében. Ugyanakkor a művészi formára fontos és lelkében messzezengő gyermekkori példát szolgáltattak számára apjának az I. világháború frontjairól hazaküldött, versbe szedett levelei. „Amikor kitört az első világháború, apámat is elvitték. Öt évig odavolt. Mi nélkülöztünk, reménykedtünk és vártunk. A postás megjelenése volt az ünnepnapunk: hozta apám levelét. Minden sorát, minden gondolatát versben írta. És bízott. Derűlátása ránk is átragadt. Én a leveleit összegyűjtöttem, egybekötöttem, azután huszonöt évig őrizgettem. Amikor negyvennégyben a front közeledett, tűzbe vetettük. Féltünk, mert a leveleinek zömét az orosz frontról írta. A negyedszázados ellenpropaganda ránk is megtette a hatását. Azokat a pillanatokat nem lehet elfelejteni. Ott álltam a kemence szájánál, amikor anyám bedobta a tűzbe. A könyv egy darabig mozdulatlanul feküdt, majd hirtelen felpattant a fedele, s lapjai félkör alakban kinyíltak, mint óriási legyező, s úgy maradt mozdulatlanul, mint egy veszélyt érző, felborzolt szőrű állat. A lángok támadásra készülten kerülgették, nyalogatták, aztán rázuhantak. A könyv vonaglott egyet, mint a tűzbe zuhant madár teste, s a következő pillanatban elhamvadt. Egy hamuvá vált lapon tisztán olvasható volt egy sor, mint utolsó üzenet: öregkorotokban is ültessetek fát".

6 Apja példája hatott, hathatott arra is, hogy Tóth Menyhért gyakran próbált versben megnyilatkozni, verses formában fogalmazni. Egy, 12 éves korában apjá4. Ua., mint a 3. jegyzet 5. Ua., mint a 3. jegyzet 6. Forrás, 1971/5. sz. 28.