Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 12. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1990)

Történelem - Merk Zsuzsa: A Szovjetunióba deportált katymári és vaskúti németek

366 MERK: A SZOVJETUNIÓBA DEPORT ALT .. . Hát mink akkor még ott voltunk, bennünket csak 1948-ba tettek ki a házból, mikor a csehek jöttek. Akkor a tanyán voltunk. Én 1948 augusztusba, akkor elváltam a férjemtől. Hazajöttem. És akkor ott, hát a szüleimnél voltam. Volt akinek kint volt a hozzátartozója, azok kimentek, az NSZK-ba. Én kaptam egyszer levelet, vagy lapot Oroszországba, ilyen válaszlapot írtunk, és akkor én is kaptam egyszer, és úgy tudtam, hogy az apám nincs otthon, az ki van telepítve, hogy anyámat is telepítették, de ő visszaszökött. Ő visszament Katymárra, és nem ment többet le az állomásra, akkor ő itthon maradt. És apámat kitelepítették. És ezek a németek [a többi kitelepített] olyanok voltak, most miért nem bírták apámat is kiengedni, [a vagonból] és anyámnak a holmiját egy kicsit kiadni ugye, mert ők összepakoltak mindent, amit lehetett, hát kitelepítik, kell vinni, edényt, tollat mindent. Ruhát. Anyámnak a ruhái mind kimentek Németországba, ő meg itt maradt. És nèm engedték, annyira vigyáztak apámra, és apám szegény kiment Németországba. És akkor onnan kérte magát haza, haza is engedték ... És a határnál elfogták, bevitték az internáló táborba. Ott volt ő 6 hónapig. Ők nem voltak magyar állampolgárok, ha volt razzia, aki nem volt magyar állampolgár, azt összeszedték, föl az internálóba, és úgy ki Ausztriába, vagy Németországba... Anyámat is elvitték Bácsalmásra, és úgy vitték Pestre az internálóba. Hát apám egyszer csak nézi, hát azt mondja, hát ott van a felesége. Mikor anyámnak mondták, jöjjön a konyhára, azt mondja, nem megyek. Nem megyek, idehoztak, ha akarják, hogy meghaljak itt, akkor meghalok. Én nem vagyok bűnös, és nem ment a konyhára. Egyszer se dolgozott. Na akkor ott voltak, még 3 hónapig volt anyám, és akkor ez kilenc hónap volt apámnak, akkor megint kivitték az osztrák határhoz. Akkor azt mondja a rendőr, hogy voltak többen nemcsak ő, volt ott egy rokkant gyerek is. De az se akart menni. És akkor azt mondja anyám, most ez az út merre vezet? Hát azt mondja, ez Ausztria felé. Mert úgy gyalog kellett a határon átmenni. Azt mondja, és erre? Hát mondja, ez arra. És megint erre visszajöttek. Most képzelje én Oroszországba voltam. A bátyámat nem telepítették ki, őket igen. Hát hogy van ez? És nem akartak menni. Nem. Visszajöttek, és akkor mindig volt ám razzia, és ötvenbe adták meg az állampolgárságot. És akkor nyugodtak voltunk. Hát volt is sok minden. Jaj, ez nagyon sok minden volt. Mindig hurcolkodtunk az egyik házba bent laktunk jsgy kicsit megcsináltuk, hogy lakni lehessen, akkor az egyik összedőlt. Jön oda valaki, itt a papír, hogy menjünk. Nyolcszor költöztünk 48-tól 58-ig. Minden évben. Mindig tovább. Na, akkor volt olyan is, hogy hát beengednek, mert most nincs hová mennünk, hát beengednek, hogy lakhatunk. Egyszer csak jön, hogy eladja. Jóhiszeműen beengedtek, hát most el kell menni akkor, mert el akarja adni. Na, akkor jött egy másik, azt mondja, ő nagyon sajnál bennünket, ő úgy is elmegy — ez szentesi volt —, és menjünk mi oda a házába lakni... És tudja, hogy onnan is ki akartak tenni bennünket? De volt a tanácsházán egy magyar ember, aki nagyon jóba volt velünk. Az akkor megcsinált így feketén egy papírt, hogy már előbb meg volt ez a papír, mint ahogy beköltöztünk. Na, hát akkor így laktunk ottan. Ez volt az utolsó hely. Nem az utolsó, na, akkor ő is eladhatta ezt a házat, akkor megint onnan ki kellett jönni, de akkor csak úgy átmentünk, elvállaltunk egy öreg embert, hogy eltartjuk őtet. Ez volt az utolsó. Ez mind Katymáron volt. Igen. De laktunk mi Szentán, nem is tudom hány utcába. [Szegényebbek, főleg bunyevácok lakta része Katymárnak.] Német, aki őslakó volt, nem sok maradt Katymáron. Jugoszláviából jöttek 1944-ben, na azokkal lett egy kicsit több a nép, azok németek voltak. Azok ugye a lágerbe voltak, onnan szöktek és idejöttek, és volt aki ittmaradt, volt aki továbbment. De különben úgy német ajkúak nem sokan maradtunk. Sok magyar volt. Már akkor, ugye Szentesről odajöttek 45 januárjában meg decemberében, mert azt mondták, hogy itt tele vannak a házak mindennel, hogy jöjjenek.