Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 12. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1990)

Régészet - H. Tóth Elvíra: Négy évtized régészeti kutatásai Bács–Kiskun megyében (1949–1989)

114 H. TÓTH: NÉGY ÉVTIZED RÉGÉSZETI. . . Tiszaalpár — Várdomb (1975) A „Nagyvár"-on a tavalyi ásatást folytatva, a 120 cm vastag Árpád-kori feltöltés alatt a legfelsőbb bronzkori szinteket összetörve találtuk. A padlócsonkokból az épületnek legfeljebb csak az irányára következtethettünk. Néhány ovális katlan-tűzhelyen kívül figyelmet érdemel a leégett házroncsok között talált több kilóra tehető égett mag (búza, árpa, borsó stb.). Az ásatás 5. szintjében (160—210 cm) tisztán kibontakoztak a II. bronzkori réteg objektumai: két-, vagy többhelyiséges szabályos építésű négyszegletes háznak 20 cm széles alap- és választófalai, lesározott padlója. A ház hosszanti falával párhuzamosan, kívül cölöplyuksor. A szintet — többek között a ház padlóját is — újabb, nagy gödrök törték át. A 6. szinten (170—233 cm) bontakozott ki a legkorábbi, I. bronzkori réteg. Az egész szelvényt betöltötték egy nagyméretű épület 10 cm széles, döngölt választófalai. A ház helye és helyiségei nem egyeztek meg a felette levő, II. réteg házával, csupán irányuk volt azonos. A 7. szinten (235—275 cm) ugyanolyan irányú, de kisebb méretű ház padlója és széle bontakozott ki (I. réteg). A 240—300 cm között húzódó őshumuszt több nagy gödör törte át. Az előkerült leletanyag a vatyai kultúra koszideri korszakába tartozik (Rákospalotatípus), igen jó Szeremle és Versec kapcsolatokkal. Munkatársak: Vékony Gábor, Stanczik Ilona, Nováki Gyula, Raczky Pál, valamint Bondor Mária, Losits Ferenc, Marcello Moreno, Szatmári Ildikó, Tököly Gábor és Wollák Katalin egy. hallgatók. (Ta.) Régészeti Füzetek Ser. I. No. 29. 1976. 17—18. ArchÉrt. 103. 1976. 291. Bóna István Tiszaalpár (Alpár) — Nagyvárdomb (1977) A Nagyvárdombon 1949-ben Patay Pál, 1974—75-ben Bóna István végzett feltárást. Megállapították, hogy a telep a késői vatyai kultúrához tartozik és a koszideri periódusig tart. Az 1977. évi ásatás feladata a 3 m magas sánc korának és szerkezetének tisztázása volt. Talajfúrások segítségével megállapítható volt, hogy a Nagyvárdomb és a Kisvárdomb egybefüggő fennsík volt a Tisza ártere felett. Az első letelepülők, a késői vatyai kultúra népe ásta a köztük húzódó, ma már 10 m mély árkot és az ebből kitermelt földből emelt sáncot a telep életének kezdetekor. Utóbbiban szerkezet nyomát nem találtuk. A lakótelep a sánc belső lábánál kezdődött, de a most feltárt területbe csak egy ház bizonytalan foltja és három egymásba ásott gödör esett. A vatyai kultúra további szakaszaiban, egészen a koszideri periódusig, a sáncot nem használták, mint erődítést, mert egy téglalap alakú házat mélyen bevágtak a belső lejtőjébe. Ennek a háznak 5 padlórétege különült el. A legutolsó bronzkori periódust három, a helyszínen készült, fölfelé emelt hombár képviseli, sok gabona maradványával és egy tűzhellyel. Ugyanebben az időben három méhkas alakú gödröt is beleástak a sánc tetejébe annak jeléül, hogy a sáncot továbbra sem használták erődítésként. A három hombár maradványai is a sánc oldalába bevágott részben, a ház romjai felett voltak. A hombárokkal egy szinten több edény a telep hirtelen megszűnésére vall. A telep utolsó periódusa középkori. A bornzkori szinteket sárga feltöltés takarja, erre