Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)
Néprajz - Fekete János: A félegyházi nép búcsújáró hagyományaiból
456 FEKETE: A FELEGYHAZI NEP HAGYOMÁNYAIBÓL az újonnan szervezett Szent István király plébánia vette át. De így van ez ma is, amikor az egykori Ferencszallas pusztarészből Petőfiszállás község kialakult és a Szentkút teljes gondozását az új kegy helyi plébánia végzi. Századunk elején a szentkúti búcsúk egyikén minden félegyházi hívőnek illett részt vennie. Ez az elvárás azonban többnyire csak jámbor óhaj maradt. A munka, a munkahelyek kötöttségei, nagyon sokszor a pénzhiány miatt sokak számára csupán vágy maradt, hogy akár valllási szükségletből, lelki megtisztulás céljából, akár társas kapcsolatok létesítése végett eljusson a búcsúra. Egyes adatközlők hosszú évek távlatából még ma is könnyes szemmel emlékeznek az akkori kielégítetlen vágyakra, amelyet belőlük, a körülmények miatt otthon maradni kényszerülőkből, az áhítatosan elvonuló búcsúsok látványa váltott ki. A vallási szükséglet kielégítése; valamilyen fogadalom teljesítése; a lelki megtisztulás reménye; a testi gyógyulás vágya; az egykori otthon emlékének ápolása; a kapcsolatok fenntartásának és erősítésének szándéka; a divatosan felkapott helyek híre; — mind megannyi hajtóerő lehet abban, hogy egy-egy személy, egyegy csoport, vagy nagyobb közösség melyik búcsújáró hely rendszeres látogatásától reméli lelki céljainak elérését. a) A félegyháziak búcsújáró helyei A félegyházi nép rendszeresnek mondható búcsújáró helyeit jól elkülöníthetően két alaptípusba lehet osztani, mégpedig a templombúcsúk és a szentbúcsúk csoportjába. Az előbbiek alatt értjük azt a társadalmi ünnepet, amelyet a templom patrociniumának tiszteletére tartanak a katolikus egyházközségek. Olyan ünnepélyes alkalmak ezek, amelyek keretében a helybeliek találkoznak a helységből elszármazottakkal, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. A találkozásnak lényeges eszköze, de nem kizárólagos meghatározója az egyházi ünnep liturgiája és a szent cselekményekben való részvétel. Az ünnep tartalmát részben profán jelenségek: baráti, rokoni összejövetelek, vigasságok, emberi örömök teszik teljessé. A templombúcsúk jellegét természetesen nem változtatja meg az az ismert körülmény, hogy a buzgó vallásos félegyháziak a város vonzókörébe eső helységek templombúcsújára is mindig csoportosan, kereszt és lobogók elölvitele mellett mentek. Ennek maradványai a motorizált világban részben ma is élnek. Úgy tűnik, hogy a megváltozott közlekedési viszonyok között a város környéki templombúcsúk megújulni látszanak. A távolabbi búcsújáró helyek, az úgynevezett szentbúcsúk rendszeres látogatásában a valllásos indíték a kegyhelyhez kapcsolódó hagyományos tisztelet kifejezése és a személyi fogadalom teljesítése.
