Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)
Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások
NÉPRAJZ 353 lektív munkával fokokat, vízvezető árkokat. Előfordult, hogy ásott fokjaikkal a nagy Duna-ágak sorsának befolyásolását is megkísérelték. 1726-ban vallotta Veszelin Tatity 85 éves baracskai tanú a bajaiak egyik efféle természetformáló cselekedetéről: „.. . az két fokot tudgya, hogy az bajaiak ásták a' végre, hogy az eöregh Duna Baja felé szakadgyon." (38. 17.) Ugyanebben a perben Radosza Vinlenovity 87 éves szekcsői tanú elmondta, hogy a szóban forgó fokokat 5-6 évvel ezelőtt „száz vagy két száz" ember ásta. (38. 16.) Amit a bajaiak megtettek, talán megtehették a szeremleiek is, hiszen egész életüket vizek között élték le és valószínűleg jobban ismerték a vízi világ természeti törvényszerűségeit, mint a jórészt jövevény bajaiak. Mindenesetre a térképeket szemlélve önkéntelenül is szemünkbe ötlik, hogy az állami folyószabályozás hatékonnyá válásáig a Duna fő ága mintha Szeremle falu költözését követte volna. Bár erre semmiféle konkrét adatunk nincs, erősen gyanakodhatunk, hogy a Duna terelgetésében szerepe volt a szeremleieknek is. Tanulmányunk egy másik részében idézünk olyan túlzó és sematikus vallomásokat, amelyek szerint a „szeremleiek malmaikbul éltek". Az biztos, hogy megélhetésükben nagy szerep jutott a malmoknak. A molnárkodók számára viszont kedvező körülmény lehetett, ha falujukhoz közel folyt a Nagy-Duna. Föltételezhető, hogy az a Duna-ág, amely a visszaköltözés előtti, dunántúli faluhely mellett folyt el (1. sz.), nem volt mindig főmeder. Legalábbis a XVII. században nem volt az. Erre utal a kuruc kor végéig Szeremlén élt Kovács Péter 70 éves őcsényi tanú 1731-ben elmondott vallomása: „. . . az Fátensnek maga üdejben az mostanában Szeremlye előtt folyó Duna csak egy Fok forma lévén, egy karócskát ha belé ütöttek, szárazon által mehettek rajta, most pedigh az Dunának ereje azon vagyon. .." (8. 7.) Sőt a tanú még elmondta, hogy a faluhely egy részét is elszaggatta már a víz. Ezt az adatot azonban a településtörténeti fejezetben idézzük. Ugyancsak 1731-ben vallotta a szeremlei születésű és a kuruc háborúk végéig szeremleinek számító 48 éves Hejos Mihály, szekszárdi lakos a Szeremle mellett folyó Dunáról: „oly korban érte, hogy bal kézzel által hajthatta." (8. 9.) Ezekből a vallomásokból sajnos nem derül ki, hol folyt a Nagy-Duna, csak az, hogy nem a dunántúli Szeremle mellett haladt, miként azt az 1770 táján készült térképeken látjuk. Valószínűleg a XVIII. század elején terelődött Szeremle közelébe. 16 Lehet, hogy szerencse, lehet, hogy szerencsétlenség, de az is lehet, hogy emberi akarat vitte a Dunát Szeremle alá. Ugyanezt mondhatjuk a XIX. század első harmadában lezajlott átrendeződésről is, amelyet azonban már térképeken is követhetünk. Miként többször említettük, Szeremle 1773-ban visszaköltözött a balpartra, oda, ahol ma is található. Alig telt el fél évszázad, már a Duna is arra 16. 1726-ban már valószínűleg Szeremle alatt folyt a Nagy-Duna. Erre utal Bosio Sabalyecz 70 éves zsabjai tanú vallomása: „. . . által a Dunán, egész a Berzeviczáigh, egész a mostani Szeremlyei falu helyig, az hol most az eöregh Duna foly". (38. 4.)
