Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)

Régészet - László Gyula: Joachim Werner könyvéhez

CUMANIA 10. 61 LÁSZLÓ GYULA Joachim Werner, Der Grabfund von Malája Perescepina und Kuvrat, Kagan der Bulgaren. München, 1984. Közép-Európa régészetének kutatói tudva-tudatlan munkatársai egymásnak. Ilyen nagyrabecsült munkatársat üdvözölhet a magyar régészet Joachim Werner akadémikusban, egyetemi tanárban. A vele való önkéntelen együttműködés igen gyümölcsöző a magyar régészetnek, mert neki olyan lehetőségei vannak, amelyek nálunk sajnos — csak nagyon tompítottan jelentkeznek. Egyetemi Intézetének könyvtára hallatlanul gazdag, akkor és oda utazhatott, ahová problémái hívták s eközben kitűnő személyi kapcsolatokat építhetett ki. Tanszékére vendéghallgatókat hívhatott meg s e lehetőségeit régészettudományunk hasznára kamatoztatta. Ekként vált Joachim Werner a magyar régészet egyik legeredményesebb munkatársává, munkássága ugyanis jelentős mértékben vitte előre a mi tanulmányainkat is. Első felismeréseinek egyike a hun íjak meghatározása volt, majd ezt követte később a hun leletek nagy monográfiája, sok más közt langobard munkássága és most ez a Kovrat tanulmánya. Mindez a mi ügyünk is. Méltatlan lenne hozzá s magamhoz, ha ismertetésemben szinte csak kivonatban adnám a Malája Perescepinai leletről (a továbbiakban MP) írt dolgozatának eredményeit. Szép vonása e dolgozatnak, hogy a kincs eredetiben való tanulmányozása során nem akart elébevágni a lelettel dolgozó szovjet kollégáknak, csupán csak szempontjaikat igyekezett gazdagítani megfigyeléseinek közlésével. Mivel pedig a MP lelet legutóbbi rendezési kísérletei éppen tőlem valók, kettős örömmel fogadtam azt a felkérést, hogy foglalkozzak e kitűnő dolgozattal. Ismertetésemben azt a formát választottam, hogy szövege mentében észrevételeket fűztem — főként a magyar régészeti anyag ismeretében — megállapításaihoz, írásom nem bírálat tehát, hanem inkább kollegális kiegészítés. íme jegyzeteim: A lelőhely kérdésénél két fontos mozzanatot emelnék ki: 1) Hogy a sírt homokba ásták, 2) hogy folyóparton volt a lelőhely. A korai — és kései avaroknak, meg a honfoglalás korunknak népeit élesen elválasztja egymástól, hogy milyen talajba