Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 9. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1986)

Történelem - Szita László: A nemzetiségi iskolaügy alakulása a második világháború idején a visszacsatolt Bács-Bodrog vármegyei területeken, 1941–1944

TÖRTÉNELEM 263 Dolgozatunkban nem foglalkozhattunk terjedelmi okok miatt a visszacsatolt terület iskolaügyének egy sor döntő kérdésével. Az iskolák fizikai állapotával, a tanítói lakások tragikus hiányával. A meglátogatott községek tanítóinak 48,2%-a megoldatlan, nyomorúságos körülmények között lakott. 1941 decemberétől jelentkező férfi tanítói hiánnyal, az osztálytermek fűtetlenségének arányaival (fűtetlen: 32,6%, gyengén fűtött: 27,8%), könyvtárak és tankönyvek katasztrofális hiányával, szláv kisebbségi tankönyvellátás teljes csődjével stb. Elsősorban a nem magyar tannyelvű iskolák politikai helyzetét kívántuk nagyon vázlatosan bemutatni, továbbá azt, hogy a visszacsatolást követő évek milyen rendkívüli negatív hatást mutatnak a népiskolaügy általános fejlődésére. Mint ahogy a jugoszláv királyi oktatáspolitikai koncepció is az elnemzetlenítés eszközét használta, a magyar oktatásirányítás a német érdekek kifejlődését engedte egyoldalúan megerősödni, gyakran az itt élő szláv iskolák rovására. A nemzetiségi nyelvhasználat (német, szerb, kismértékben a szlovák), valamint nyelvtanításuk, még ilyen körülmények között is erősödhetett. Az állami óvodákban a magyar foglalkozási nyelv teljes bevezetése viszont változatlanul mutatja, hogy az iskolaügyi kormányzatban ülők semmit sem tanultak, sovén módon a magyar nyelv tanítására törekedtek ott is, ahol magyar tanulók egyáltalán nem voltak. Az iskolába feljutó gyermekek gyakran sem anyanyelvükön, sem természetesen „az államnyelven" nem tudtak helyesen beszélni. Ezeket Balázs állapította meg 1944. január elején tett legutolsó bácskai látogatásain. Talán nem tévedünk, ha a legpregnánsabb értékelésével

9 zárjuk és jellemezzük az 1941—1944 közötti időszakot: „ ... ott állunk ma is — írta a miniszterelnöknek — ahonnan elindultunk 1941 szeptemberében. A nemzetiségi anyanyelvű iskolákban a magyar nyelv tanítása a kialakulás kezdetén viaskodik a legkülönbözőbb nehézségekkel. Tanítói hiány, szegénység, reményvesztettség jellemző. A fanatizált, kulturált németség nem akar közösséget érezni és kialakítani a magyarsággal, jóllehet a nemzetközi helyzet már rég megérett és figyelmezően előttük áll. A szlávság hátraszorítottság érzésével csalódottan tekint ránk. Nem épülvén s javulván az iskolai állapot, 47 terem égető szüksége áll fenn változatlanul, pusztul a magyarság, elhúzódva oda, hol legalább nyelve művelhetőnek tűnik és anyagi megélhetése biztosítottabbnak látszik. Mindez a háború következményének azonban nem tekinthető. Az iskolai irányításról szólva tagadhatatlan, hogy szinte semmit sem tettek a törvények érvényesüléséért...". Balázs a zombori és az újvidéki tanügyi főigazgatóságot négy éven át szakadatlan bírálta, vádolta a kormányhatóságoknál, hogy nem tettek semmit az iskolaügy helyzetének javításáért. Ebben kétségtelenül nagy igazság volt. Le kell azonban szögezni, hogy a magyar kultuszkormányzat sem. 9 Bm. L. B. F. biz. ir. 14/1944.