Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 9. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1986)
Történelem - Mészáros Ágnes: A kiskunfélegyházi takácscéh
172 MÉSZÁROS A.: A KISKUNFÉLEGYHÁZI TAKACSCEH és utódaik számára a kiváltságot, és 20 törvénycikkel szabályozta a céh belső szervezeti életét. Elsőként a céh vallási funkcióit határozta meg. Kötelezte őket a templomban tartandó zászló csináltatására, a húsvéti, úrnapi és annak nyolcadnapján szokásos körmeneteken való részvételre, valamint a „négy Kántor napokon és Sarló Boldog Asszony napján úgy mint az Czehesek választott dicsőséges Patrónája napján" egy szent mise szolgáltatására. Akik ezekről elmaradtak, büntetésben részesültek. A mesterek két font, a legények egy font viaszt fizettek a templom részére. A takácsok patrónusa megegyezett a Félegyházán 1761-ben felszentelt Ótemplomnak választott jász patrónussal, Sarlós Boldogasszonnyal. 15 Évente öt alkalommal kellett céhgyűlést tartani: a négy kántornapon (negyedévenként) és a céh választott esztendős napján. A gyűlések alkalmával minden mester „6 pénz" bejáró vagy kántorpénzt fizetett a céhládába. Amelyik mester vagy legény saját céljára kívánt gyülekezetet tartani, megtehette, ha beadott a céh pénztárába 85, illetve a legény 42 „pénzt". Az esztendős napon választották a céhmestert, a régi és még két új jelölt közül. Nála volt a céhláda kulcsa. A céh felügyeletére a városi tanácsnak komisszáriust kellett kineveznie, nélküle nem tarthattak gyűlést a tagok. Az artikulusok megszabták az inasok szegődésének módját, a legények vándorlását, a mesterré válás körülményeit. Az inasokat három évre szegődtették egy forint ellenében. Amikor leteltek az inasévek, szintén egy forintot fizetett a tanítvány a tanulólevél kiváltásáért. Az inas a próbahét letöltése után már nem hagyhatta ott mesterét. A mester bánásmódjára nézve a 4. artikulus így rendelkezik: „a Mester Inasát képtelen, keményen ne tartsa és maga szolgálatira nézve a mesterségtül el ne vonnya, hanem abba gyakorollya." Köteles volt a mester a tanulóévek során inasát ruhaneművel ellátni, évente két pár fehér ruhával, a három év után pedig egy dolmánnyal. Annak a legénynek, aki mester kívánt lenni, bizonyítani kellett három tanuló és két vándorló évét. A céhmesternek köteles volt jelenteni szándékát, s egy forint jelentőpénzt fizetni. A céh választott számára olyan mestert, akinél még egy évet, mester- vagy próbaesztendőt tartozott a jelölt szolgálni. Ennek elmúltával remeket rendelt tőle a céh. (Az idevonatkozó artikulus nem tartalmazza a remek konkrét meghatározását.) Ha a remeket elfogadták, befizette a 20 forint taksát, a mestereknek mesterebédet adott, s ezután mesterségét szabadon űzhette, legényeket, inasokat tarthatott. A taksának csak a felét kellett befizetni a céhbe lépéskor, a másik felét csak egy év elmúltával. Csak fél taksát fizettek beálláskor a mesterek fiai, és azok a mesterlegények, akik mesterek leányát vették feleségül. Az új mesterek egy évig szolgálómesterekké váltak. Kötelesek voltak elvégezni azokat a feladatokat, amikkel a céh megbízta őket. 15 BKmL. Kkfh. R. Protocollum 1761. 183.: „a jás Patronust a Helység magának tartya".
