Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)
Embertan - Henkey Gyula–Kalmár Sándor: Kiskunsági őslakosok etnikai-embertani vizsgálata
566 HENKEY GY.—KALMÁR S.: KISKUNSÁGI ŐSLAKOSOK... alföldi változat legjellegzetesebb képviselőit a 6—12. képeken mutatjuk be. A kiskunsági őslakosok között e változatnál kissé gyakrabban észlelhető subbrachycephalia (8. kép), mint a vizsgált többi magyar néprajzi csoportnál. Jelentős az erősen andronovói jellegű változat előfordulása is (1—5. kép), elsősorban Szabadszálláson, Kiskunlacházán és Fülöpszálláson. Ez a változat közel áll az alföldihez, de a termet kifejezetten magas, fokozottabban robusztus, a fej és az arc méretei az orrmagasság kivételével kissé nagyobbak, a járomcsont teste nagyobb, frontálisan lapultabb, az orrhát gyakran a közepesnél gyengébben kiemelkedő, a glabella és a csontos szemöldökív erősebben fejlett. A turanid típusnak erősen mongoloid jellegű változata és a turanid középtípus még kisebb mértékben észlelhető, mint a vizsgált többi magyar népességeknél. Gyakori a turanid és a pamíri típus átmeneti formája (13—15. kép) A túlnyomóan turanidnak minősített egyének további jelentős részénél előázsiai (armenid) jellegek (34—35. kép) is észlelhetők. A vizsgált magyar népességek között eddig leginkább a kiskunsági őslakosok között észlelhető az előázsiai (armenid) típus markáns formában is, elsősorban férfiaknál (22, 24. kép). E típusra a kiskunsági őslakosoknál elsősorban a kisközepes vagy közepes termet, a középhosszú vagy rövid, széles, brachy-, hyperbrachycephal fej, meso-, leptoprosop arc, előre keskenyedő járomcsont, hátrahajló homlok, az arc síkjából igen erősen kiemelkedő, erősen konvex orrhát, meredek vagy enyhén domború tarkó, barna—fekete haj és barna vagy zöldes szemszín a jellemző. A túlnyomónak minősített előázsiai jellegek mellett gyakran észlelhetők turanid jellegek is, melyek elsősorban a szélesebb, általában euryprosop arcban, a járomcsont testének enyhébb vagy erősebb frontális lapultságában és erősebb alkatban nyilvánulnak meg (36—38. kép). Ez az utóbbi, turanid + előázsiai kevert forma legalább annyira jellemző a kiskunsági őslakosokra, mint a markáns előázsiai. Eléggé jelentős az előázsiai -f keleti mediterrán keveredés is (43—45. kép). Az előázsiai jellegek gyakrabban észlelhetők a férfiaknál, mint a nőknél. A keleti mediterránok — akik egyes korábbi munkákban „orientálóid" megjelöléssel szerepeltek — a kiskunsági őslakosoknál, valamint a Kiskunsághoz közelfekvő Dunapatajon és Szalkszentmártonban észlelhetők a legnagyobb számban. Egységesen az egész csoportra csak a meso-dolichocephalia, lepto-mesoprosopia, erősen domború tarkó és magyar viszonylatban a legsötétebb haj, szem és főleg bőrszín a jellemző. A vizsgált keleti mediterránoknál három alcsoport határozható meg. 1. Nagyközepes—magas termet, a közepesnél nagyobb vállszélesség és mellkerület, a fej igen hosszú vagy hosszú, középszéles, az arc középszéles vagy enyhén széles, az orrhát az arc síkjából a közepesnél erősebben kiemelkedő, enyhén konvex, vagy egyenes, az állkapocsszögletszélesség és az orrszélesség ennél az alcsoportnál a legnagyobb (25—27. kép). Ez a jellegegyüttes közel áll a transzkáspinak 21 nevezett típushoz. 2. Nagyközepes vagy magas termet, a vállszélesség és a mellkerület kisebb, 21 OSANYIN L. V. 1959.
