Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Néprajz - Solymos Ede: A bajai halászcéh

NÉPRAJZ 393 feleségül, de sokkal többet jelentett az az előny amit a rokonság és az így használható felszerelés jelentett. Az ismert bajai halászmesterek közül csak 32 szerepel a dunai bérlők közt. Hogy a többiek merre halásztak, nem tudjuk. Bérelhettek kisebb belső vizeket, de albérlőként mint kishalászok dolgozhattak, ahogy dolgoztak paraszt kishalászok is. A bérleti viszonyokról idézett dolgozatunkban részletesen szóltunk. A céhélet hasonlatos volt a többihez, ezért részletes ismertetésétől eltekintünk, csak néhány jellegzetességet említünk meg. Az inasidő 3—4 év volt, de gyakori, hogy csak a szabadulást jegyezték be, vagy ugyanaznap szegődtették és szabadították fel. A szegődtetéskor két mestert állítottak kezesnek. Néha feltüntették, hogy a mester szabaduló ruhát ad inasának. Kukity Gábort és Szeif Ferencet 1849. júl. 1-én „katonának állván" bejegyzéssel szegődtetik és egyben szabadítják. Tehát Bajáról két halászlegény csatlakozott a szabadságharchoz. Az adatból arra is következtethetünk, hogy inas létükre már olyan korban voltak, hogy alkalmasak lehettek a katonaságra. Kukits 1869-ben tűnik fel újra, mikor mester lett. (Dédunokája 1919-ben a Halászmunkás Szövetkezet tagja). A céhbe állás tényét hol csak egyszerűen bejegyzik, hol pedig részletesen leírják. Pl. Joseph Fleisakker 1816. júl. 27-én, mint bajai születésű halászt, tekintettel arra, hogy mester fia és mester özvegyét vette el, mesternek ismerik el. Michael Kindert 1817. nov. 2-án apja tehetetlenségére (betegségére) való tekintettel veszik fel. Kinder Ferdinánd bemutatta vándorlásáról és a mesterség kitanulásáról szóló levelét, remekjét jónak találták, s a nyitott láda mellett tartott gyülekezet a mesterek sorába iktatta. Bekker Antalnál már a taksákat is felsorolták 1839-ben. A mestertaksa és a réçi időktől fogva szokásos fizetések fejében 207 váhó forintot fizet. Egy évvel később Tinusz Károly 187 forintot fizet, mint a mesterségben igen járatos, tapasztalt és példás magaviseletű ifjú. A mesterjogot el lehetett adni, bár ez ritkán fordult elő. Itt nyilván arról van szó. hogy a céh egy szinten akarja tartani a mesterek számát, s csak akkor vesznek fel új tagot, ha valaki meghal, kimarad. így történhetett meg, hogy már a megalakulás előtt, 1810. szept. 9-én Jacob Prügel 300 forintért eladta mesterjogát Gaspar Pillérnek, s kijelentette, hogy a továbbiakban semmi igényt nem támaszt. Prügelt kihúzták a névsorból, a már említett Gaspar Prügel nevű — Németországból érkezett — inasát, aki már 2 évet nála tanult, mivel mestere „szükségre jutott", még egy évre Alexander Woitekhez szegődtetik el. Fiz az adat megint csak arra utal, hogy valamiféle mesterjoggal már rendelkeztek a bajai halászok. Az alapító mesterek névsorában az egy Bodor Sándor kivételével a többi mind német nevű, s elképzelhető az is, hogy egy részük már Bajára telepedése előtt máshol lett halászmester, bár csak az egy Langer Ferdinándról jegyezték fel, hogy pesti. A céh vezetőit a céhbiztos jelenlétében a tagság választotta meg. Három-három