Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Néprajz - Bárth János: Földművelés és állattartás Bácska északi határvidékén a 18. században

NÉPRAJZ 287 Mind a négy helységben kétnyomásos gazdálkodás folyt. A szántóterületeknek csak egyik részét művelték egyszerre, a másik rész egy esztendőn át ugar maradt. A következő évben változott a vetés helye. Az éppen művelt terület valószínűleg további két részre oszlott. Egyik felébe őszi, másikba tavaszi gabona került. A vallomásokból úgy látszik, hogy az őszi és a tavaszi gabona vetésterülete, valamint az ugar nem volt szükségszerűen egyforma nagyságú, mivel függött a dűlőbeli parcellák kiterjedésétől. Az egyik évben valószínűleg kisebb volt az ugar és nagyobb a vetésterület, a következő évben pedig fordított lett a helyzet. Az ugar lett nagyobb és a vetés kisebb. Ugyanez jellemezhette az őszi és tavaszi gabona vetésterületének változását is. A korabeli szövegek megfogalmazásából kiderül, hogy a jobbágytelek fogalma, miként Pest megye sok helységében,

28 itt is ismeretlen volt, és ezekben az években a Mária Terézia-féle úrbérrendezés vezette be. A válaszadók a „legnagyobb gazda" bevethető földterületét használták mértékegységnek. Sajátos határhasználata volt az ártérben fekvő Szeremlének, ahol valószínűleg a belső határ és a hátságszéli puszta vonatkozásában váltakozott a két nyomás használata. A 9. kérdőpontra adott válaszukban így fogalmaztak a szeremleiek, „Két helyen vagyon Szántóföldünk, a hol vetni Szoktunk, úgy mint: magunk határjában egy ugar s%er, a hol egy legfőbb Gazda vethet 18 Pozsonyi mérőt, ebben értvén a Tavasait is és ugyan Istvánmegyei Pusztán más esztendőre meginten 18 Pozsonyi mérő alá való földje marad" P A szövegből kiderül, hogy amelyik évben a belső határbeli szántóföldek ugarba estek, abban az esztendőben az istvánmegyei szántókba vetettek őszit és tavaszit. A következő évben az istvánmegyei földeket hagyták ugarnak és a belső határban termesztették gabonájukat. Nem találjuk ugartartásos nyomásos gazdálkodás nyomait Hajós, Császártöltés és Pandúr népének válaszaiban. Különösen Császártöltésen és Hajóson csodálkozhatunk, hiszen e helységek népe néhány évtizeddel előbb Németországból költözött ide, olyan területről, ahol feltehetőleg kötött, szabályozott határhasználati formák között élt. Új lakóhelyén azonban úgy látszik önszántából nem honosította meg e szabályozott formákat, hanem a szabad foglalás és a parlagolás módszerét választotta. Pandúrnak a saját határában nem volt szántóföldje. Csak a Csávoly területén birtokolt földeken gazdálkodott. Alábbiakban idézzük a három falu népének 1769. évi válaszait: Hajós: „A me Ily földeink Külső és belső menőnkön vannak, azokon egy legfőbb Gazda ha minden földét be veti és ugar alá semmit sem hagy, mind Őszit, Tavasait értvén, hat Pozsonyi mérőt vethet el". Császártöltés: „Minthogy Szántóföld nálunk nincsen oly egyenes nyomásra vagyis Calkaturára föl oszjva, hogy egyaránt eshetne, azért egy legfőbb Gazda öszye Számlálván, mind őszi, mind Tavaszi vetését vethet el 75 Pozsonyi mérőt, . . . úgy . . . hogy ugar alá semmi földje sem marad". 28 WELLMANN Imre 1967. 95. 29 KÉL. II. Úrbérrendezési iratok. 9. kérdőpont. 1769. Szeremle.