Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)
Néprajz - Bárth János: Földművelés és állattartás Bácska északi határvidékén a 18. században
286 BARTH J.: FÖLDMŰVELÉS ÉS ÁLLATTARTÁS . .. vei legtöbb faluhatárban állandósultak az előzőleg osztott, vagy szabadon foglalt és rendszeresen váltogatott parasztbirtokok. Segítette a kötött formák térhódítását a művelt területek kiterjedése. Valamikor a század elején valószínűleg nemcsak az árendás pusztákon, hanem a faluhatárokban is szabad foglalásos parlagoló földművelés folyt. Erre azonban csak nagy földbőség közepette volt lehetőség. Ilyen viszonyok között mindenki szabadon foghatott magának parcellát az arra legalkalmasabb helyen. Következésképp a parcellák egymástól távol, szétszórtan helyezkedtek el. Később a lakosság számának növekedésével a kevésbé jó területek is művelés alá kerültek és a szántóföldek összefüggő területeket kezdtek alkotni. Amikor azonban már összefüggő szántott határrészek alakultak, törvényszerűen adódott a határhasználat szabályozásának lehetősége, sőt igénye is. A legelők fogyásával szükség volt a tarlók illetve az ugarok legeltetésére, ez viszont összefüggő szántott területek esetén csak nyomásos gazdálkodás közepette valósítható meg. Miként említettük, a szántóföldek „tömbösödése" előbb a faluhatárokban, azoknak is a falvakhoz közel eső részén következett be, de később sor került rá a távolabbi pusztákon is. A szabad földhasználat legtovább valószínűleg a bajai uradalom árendátorok által birtokolt pusztáin'pl. Borotán, Rémen, Dzsidán maradt meg. A legfontosabb határperrel nagyjából egyidőben, az 1760-as évek végén folytak az Ürbérrendezés munkálatai országszerte. A környéken 1769-ben vették fel az ún. 9 kérdőpontra adott válaszokat. E válaszokból úgy-ahogy képet alkothatunk a földművelők határhasználatának rendjéről is. A Kalocsai Sárköz homokhátsági területen is birtokló érseki jobbágyfalvai közül Kákony, Csanád, Sükösd és Nádudvar népének vallomásaiból következtethetünk nyomásos gazdálkodásra. Bár e helységek sárközi területen feküdtek, vallomásaikat jelen tanulmányunkban nyugodtan idézhetjük, mivel gabonatermesztő földművelésük a homokhátsági területeken folyt. Kákony: „Egy esztendőben egy helyes Gazda nem vethet többet 21. Pozsonyi Mérőnél, Tavasait és Os^it mind egybe számlálván, és ugyan Esztendőre meg annyi vetés alá való földünk marad ugarnak". Csanád : „Földeink két ugar szerre lévén, egész Házhelyes Gazda esztendőként minden őszit, Tavaszit egyben számlálván el vethet 30 Pozsonyi Mérőt és azon kívül ugarnak marad 27 Pozsonyi Mérő alá való föld". Sükösd : „Két ugar szerre vagyon földünk, és azon egy esztendőben őszit Tavaszit összevsséggel értvén, a legfőbb gazda el vethet 50 Pozsonyi Mérőt, azon kívül pedig más esztendőre marad ugarnak ugyan annyi vetés alá való földünk". Nádudvar: „Szántóföldünk két nyomásban, vagyis Falcaturában vagyon, a hol is egy Esztendőben egyben, más esztendőben másikban vetni szoktunk, és ott egy legfőbb gazdának egy Esztendőbeli vetésre (őszit és tavaszjt együtt.) lehet vetni 42 Pozsonyi Mérőt, és azon kívül ugar alá, annyit fölgye marad más esztendőre" .^ 27 KÉL. II. Úrbérrendezési iratok. 9. kérdőpont. 1769. Kákony, Csanád, Sükösd, Nádudvar.
