Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Sztrinkó I.: Primitív faltechnikák az illancsi tanyák népi építkezésében

nyitható ablak, vagy helyette egyszerűen csak egy falbatapasztott üveglap. Miután a falak elkészültek, felrakták a szelement, majd ehhez és koszorúgerendákhoz erősítve a horogfákat. A tetőt náddal, szárral rőzsével fedték be és vastagon homokot szórtak rá. A putrinak mennyezete nem volt, így nagyobb hely maradt. A falakat és belül a tetőt betapasztották, hogy a homok ne peregjen be, végül fehérre meszelték. Ennek az épülettípusnak már hírmondója sem maradt, de emlékét számtalan gazdasági építmény őrzi. A putriistállók, tyúkólak, verempincék, krumplis- és répásvermek ugyanolyan módon készülnek még m:i is, mint egykor a földbe vájt lakások, csak sokkal igénytelenebb kivitelben, legtöbbször tapasztás és meszelés nélkül. 4. Gyakran építettek az idetelepülök sövényházat, mert ez sem igényelt túl nagy szakértelmet és anyagát is könnyen meg lehetett szerezni. A harmincas években épült házak közül néhányban még ma is laknak, bár az eredeti 1—2 helyiségű sövényházakat már kibővítették, átalakították. Ez többnyire másfajta technikával, a leggyakrabban vályogfalazással történt. /V sövényház építésénél először a ház négy sarkára, a hosszanti és végfalak közepére, valamint az ajtók mellé akácfaoszlopokat ástak le, kb. 80 cm mélyre. A két hosszanti falon koszorúfákat, népnyelvi nevén szelemeneket csapoltak az oszlopokba és hordóabroncsból készült pántokkal is megerősítették a csapolásokat. Ezután egymástól 50—60 cm-es távolságra akácfakarókat kötöztek a szelemenekhez, amelyeknek alsó végét 20 cm-es árokba állították.(3. kép.) A két végfalon ahol nem volt szelemen, egy-egy korchoz erősítették a karókat. A karók közét vízszintesen, hajlékony vesszőkkel befonták, mintha kosarat fonnának. Egy házhoz nemcsak egyféle vesszőt használtak fel, mivel egy-egy fajtából nem lehetett elegendőt gyűjteni. A leggyakrabban fagyalkából, kökényből, varjútüsökből, venyigéből és akácfaágakból készült a fonadék. (4. kép.) A fal betapasztására törekes vagy polyvás sarat csináltak és avval nagyolták be, azaz egy-egy marék sarat erősen odacsaptak a fonadékhoz, hogy fennmaradjon rajta. Ezt 5—6 rétegben vastagították, mindig a ház belsején kezdve a munkát. A megfelelő vastagságúra hizlalt falat (15—25 cm) néhány hétig száradni hagyták. A száradás után következett a tulajdonképpeni tapasztás két rétegben, hogy a fal egyenetlenségei eltűnjenek. (5. kép.) A tetőt még a tapasztás előtt felrakták, s ekkor állították be az ajtókat, ab3. kép. Sövényfal faváza Abb. 3. Holzkonstruktion einer Wand mit Flechtwerk Рис. 3. Деревянный остов живой изгороды lakokat is, amelyeknek a sövényfonadék-készítésnél kihagyták a helyet. Itt kell megemlíteni a karófallal készült épületeket is. Területünkön két fajtájuk ismert. Az egyik esetben vízszintesen kötözték fel a karókat az oszlopokra, a másik fajtánál pedig függőlegesen, korcpárok közé erősítették őket. (6. kép.) Ezután kívül-belül polyvás sárral vastagon betapasztották a falat. Ezt a technikát kizárólag melléképületeknél alkalmazták. 5. A hant/ahol JUHÁSZ Antal alapvető tanulmányáig csupán elszórt adatok szóltak. Ezekből az derült ki, hogy a hantnak az építkezésben való felhasz4. kép. Sövényfonadék Abb. 4. Flechtwerk Рис. 4. Плетень 146