Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)

László Gy.: A bócsai fejedelmi sír és a keceli kard

ötvös két helyen is kis aranygyűrűt forrasztott a gömbök közé, hogy a köztük támadt hézagot eltüntesse. Ugyanilyent látunk az egyik kisszíjvégen is (7. ábra). Annak ellenére, hogy mind az álcsatos, mindpedig a rekeszes veretek egyazon kéz munkái, félreismerhetetlen bennük az ötvöseljárás és felüldíszítés különbsége. Ha valahol, akkor itt elmondhatjuk, hogy ez az öv két hagyományt képvisel : az egyik úgy díszíti a felületet, hogy — keretét nem tekintve — ellepjék a színes kőberakások, a másik pedig úgy, hogy minél több látszók a tiszta felületekkel mintázott színaranyból. Az előbbi lehet a régebbi, mert még hunkori díszítőszokás öröklődött benne. (Id. 3. lábj.). Fogalmazzuk meg ezt a megfigyelést a következőképpen: a bócsai fejedelem aranydíszes övét a régi hagyományoknak megfelelően készítették, de hat arany álcsatot, s három más veretet is vertek rá. Nem lehet arról szó, hogy egy régi övre került rá a kilenc új veret, hiszen valamennyit egyazon mester készítette. Azt azonban igenis állíthatjuk, hogy a régi fajta övre rákerülő álcsatoknak valami új jelentőségük van. Számuk kötött volt és — úgylátszik — ezt éppen azzal is feltüntették, hogy a többi (az öv használatához szükséges) véreteket feltűnő módon másként díszítették. E megkülönböztetésekből egyre világosabban kitűnik, hogy az álcsatoknak a szokott módon készült övön van valami különleges szerepük kellett legyen. Az öv veretei közé tartozhat a paizsalakú állatfejes kis aranyveret is (10. ábra). Lehetséges, hogy az arany ivókürt függesztőzsinórját hurkolták rá (1. ábra). Ez a meghatározása nem megnyugtató, mert e veret két szege igen rövid ahhoz, hogy a Vastag bőrövre fel lehetett volna velük verni; gondoltam arra is, hogy a tegez tetején volt, s ebbe kapcsolták bele a tegez lecsapható fedelét. Ilyen veretet ismerünk a vágóhídi temetőből is (AH XXXIV.). Kalmár János összeállította párhuzamait,

4 legtöbbje griffes-indás sírokból való. Kalmár is övvereteknek tartja őket. Térjünk most át az álcsatos övről lecsüngő tárgyakra. Elsőnek vegyük a tegezt. A találók annyira összetörték, hogy jóidéig teljesen bizonytalan volt, hogy hová is valók az aranyszalagok, az ék alakú szalagok és az aranyszegek. Zichy István a Magyar Nemzeti Múzeum akkori főigazgatója és én, hónapokig próbálgattuk sikertelenül az összefüggéseket helyreállítani. Végre kettőnk közös munkájával teljes hitelességében sikerült az egykori aranyveretes tegez helyreállítása (11. ábra). A tegez törött felületeit kérésünkre Pál Árpád ötvösművész, az Iparművészeti Főiskola tanára forrasztotta össze, s adta vissza egykori görbületeit. A helyreállított tegezt Méri István szerelte celluloidra, hogy eredeti tartásában fényképezhessük. Az ötvös a tegez készítésekor a következő anyagokat használta fel és az alább leírt munkamenettel a következőképpen építette össze az aranykeretet. A fedél két végén kiszélesedő, hegyes pántját arany4 Arch. Ért. 1944-45. XXV. 5-12. 94