Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Ortutay Gy.: Előszó

ELŐSZÓ Indokolatlan lenne a terjengős bevezető, mégha megtiszteltetésnek tartom, hogy ez elé a gazdag anyagú kötet elé nekem kell az előszó műfajában az ajánlást megírnom. Aligha van szükség bevezető magyarázkodásra, mentegetőzésre pedig nem szorul rá kötetünk. Az utóbbi években a múzeumok évkönyvei egyre gazdagabbakká, szakmailag egyre igényesebekké lettek, a kötetekben közreadott tanulmányok jószerivel akármelyik akadémiai folyóiratban, tanulmánykötetben helyet kaphatnának. Az a régebben annyiszor hangoztatott pejoratív értelmű „vidéki" jelző teljességgel indokolatlanná vált: nemcsak igazságtalan, értelmetlen lett lenéző mellékértelme. A szaporodó évkönyvek a vidék tudományos folyóiratainak felelnek meg, színvonaluk igényes s nagy jelentőségű az is, hogy témakörük egyre konkrétabb, egyre világosabban körülhatárolt. A szűkebb pátria témái kerültek előtérbe, újonnan feltárt régészeti leletek ismertetése, értelmezése, feltáratlan levéltári, történeti anyag feldolgozása, művészettörténeti, néprajzi dolgozatok vizsgálják a múzeumok, levéltárak körébe eső területet. A honismereti gyűjtés társadalmi mozgalma mellett ez a tudományos műhelymunka, igényes szakmai vizsgálat önmagában is jelentős érték, de segít felemelni a honismereti munka színvonalát, egyre igényesebbé teheti, komoly nevelője lehet ennek az egyre hatalmasabb — de nem eléggé irányított — gyűjtőmunkának. Az évkönyveknek ebben a sorában új és figyelemre méltó kezdemény a „CUMANIA" sorozata. A szerkesztés jó rendszerező elve az összefüggő, egységes tudományterület anyagának kötetenkénti közlése. Az előző kötet a megye régészeti problémáinak egész sorát tárgyalta s egy érdemes kutatónknak, Banner János munkásságának is áldoz egy tanulmányban. Jelen kötetünk a megye néprajzi, folklóranyagából merít az előző kötethez hasonló gazdagsággal. Szinte azt mondhatnók, hogy a néprajz majd minden terültéről s majd minden megközelítési módszerével vizsgálja Bács megye még feltárható, rendszerezhető anyagát. Legfeljebb mi folkloristák kérhetnénk a megye néprajzi kutatóit, hogy szánjanak nagyobb figyelmet a folklór anyagára, különösen a népköltészet anyagának gyűjtésére, közlésére. Tudom, hogy Bács megyének népköltészeti anyaga nem elhanyagolható s különösen a tanyavilágban, a kisebb falvakban még mindig találhatunk, szép ,,szavú" mesemondóra, jó dallamanyagot szövegeket tudó énekesekre. Az újabbkori gyűjtés során Bács megyét eléggé elhanyagoltuk, kár lenne ennek az állapotnak a megtartása. Üjra meg újra kezdődik az a vita, hogy vajon az elméleti, módszertani tanulmányok-e az előbbrevalók, vagy a gyűjtőmunka. Nem kétséges, hogy a kérdés feltevése nem szabatos. Mindkét munkára szükség van, de ahol gyűjteni lehet, ahol az emlékezet még őrzi a régi hagyományt az elemi helynevektől kezdve a bőven áradó meseszóig, ott feltétlenül gyűjteni, megörökíteni kell. Nem jelentheti s nem is jelenti ez az elméleti munka elhanyagolását: a gyűjtés és az elméleti módszertani általánosítás egymást kiegészítő, egymással dialektikusan összefüggő tudományos munka. „CUMANIA" most megjelenő kötete szép példája a gyűjtőmunkának, az elméleti feldolgozásnak, a szigorú leltárkészítésnek egyaránt. Őszintén kívánom, hogy a szerkesztői elvnek következetes érvényesítése ajándékozza meg a megyét további kötetekkel : meggyőződésem, hogy e munkálatokból olyan szakszerű, tudományos igényű monográfia kötetei kerekedhetnek ki, amelyek Bács megye történetét, gazdagságát, kultúráját, bonyolult etnikai összetételét példamutatóan állítják az ország elé. Ortutay Gyula