Pásztor Emília (szerk.): Sámánizmus és természethit régen és ma - Bajai dolgozatok 23. (Baja, 2019)
Kerezsi Ágnes: Az állatáldozat jellegzetességei az oroszországi finnugor népeknél
A probe into the spiritual life of prehistoric people, a reflection of shamanism in archaeology „egy ló és háromszáz rénszarvas áldozati helyéről” is szó esik (MUNKÁCSI 1910:436.). Az áldozati szertartások több más mozzanata is rendelkezik jelfunkcióval. Csak megemlítjük, hogy pl. külön jelekkel fejezték ki, ha az áldozatot az egész közösség hozta. A kollektivitás kifejezéseként az állatok leölése előtt és után háromszor közösen felkiáltottak, és botokat dobáltak a magasba (GONDATTI 1888:10.). Néhány kutató arra is hoz példát, hogy a közösségi szertartásokon az áldozat leölését is közösen végezték el. „Az állat nyakára egy hurkot dobtak, melyet mindannyian maguk felé húztak, ezzel is mutatva, hogy részt vesznek az áldozathozatalban." (GLUSKOV 1900:72.) Az áldozat bemutatását szóbeli formulák is kísérték, melyekben elmondták, hogy mit szeretnének kapni válaszul az áldozatért. Erre példa az a sok hagyományos hanti áldozati szertartás, melyeket magam figyelhettem meg az 1990-es években expedícióim során a szurguti hantiknál. Pányvával megfogják az áldozati célra kijelölt állatot. Ha családi áldozatot mutatnak be, akkor a családfő vagy a kijelölt szertartásvezető, közösségi szertartásnál a sámán megfogja a pányva végét, maga mellé állítja a férfiakat, kicsit távolabb, oldalt a nőket (ha jelen lehetnek a szertartáson), és elmondja, hogy melyik istennek, milyen célból tartják a szertartást. Utána a segédje baltával homlokon csapja az állatot, majd szíven döfi, illetve oda szúr, ahol fehér folt van az állaton. Ezután a férfiak közösen rángatni kezdik a pányvát, és hej-hej kiáltásokkal biztatják az istenséget vagy szellemet, hogy ereszkedjen le a földre, és fogyasszon az állatból. Hitük szerint a testetlen égi lények megelégednek az áldozati állat illatával, aromájával. Ezt követően mintegy 20 perces szünetet tartanak, míg az istenség, ahogy gondolják, eszik az áldozatból, majd lenyúzzák az állat bőrét, és feldarabolják a húst. A szertartásvezető az emberek kérését még egyszer elismételve, feldobja a pányvát egy közeli fára, s ha az nem esik vissza, jó jelnek számít, azt jelenti, hogy az istenség elfogadta az áldozatot. Ha a pányva leesett, akkor az áldozat nem talált meghallgatásra. Más esetekben azt láttam, hogy a tűz füstje is jelezhette ezt. Ha az áldozati ajándék tűzbe dobása után a füst felfelé szállt, elfogadásra került az áldozat, ha szétterült a föld közelében, az rossz jelnek számított, nem sikerült az áldozathozatal. Összegzés A finnugor népeknél az áldozati szertartásoknak hosszú évszázadokra visszanyúló hagyománya van, ami alapvető jellegzetességeit a pravoszláv vallás térhódítása, vagy a kommunista eszmerendszer elterjedése ellenére is csaknem változatlan formában megőrizte. Annak ellenére, hogy az állatáldozat szertartásnak ^****************************^ 267
