Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Kürti László: "Se nem jászok, se nem kunok - magyarok". Kulturális hatások és kapcsolatok a Felső-Kiskunságban a XIX-XX. században
A kiskunsági jász telepesek értékrendjében a katolicizmus „régi” és „igazi” vallásnak számított, még akkor is, ha a jászsági öntudat már halványodik vagy teljességgel ismeretlen. Ladánybenén és Lajosmizsén a katolikus templom és az „igazi vallás”, nemcsak a túlbuzgó vallásosságot, hanem magát a templom felépítését is jelenti. Ladánybenén ennek története csak az 1930-as évekre datálódik, Lajosmizsén pedig 1895-96-ra.19 Többségük a református kiskunokat „pogányoknak” vagy „istenteleneknek” tartotta, ahogyan lenézték saját - sőt jászsági eredetű - reformátusaikat is. Egyébként ugyanezt mondták a kiskunokra Akasztó és Csengőd lakói; nekik a halasiak voltak „istentelenek”. „Nem vallás az, ahol nincs gyónás, meg nem köll keresztel vetni, mert nincs átmenti kereszt ” - érvelt egy ladánybenei asszony, amikor a szomszédos református Szabadszállás lakóiról beszélt. A jászsági eredetű betelepülők a másik szomszéd településről, Kerekegyházáról sem tudtak sok jót mondani. Őket kicsinyelték már csak azért is, mert „bubitáltak” a tótokkal. Ez pedig egy érdekes helyzetet szült a községben. A vegyes lakosságú - jászsági és felvidéki - telepesek sem a szabadszállási és fulöpszállási kiskunok redempciós felsőbbrendűségét, sem pedig a benei és mizsei jászságiak kivagyiságát nem tudták kiegyensúlyozni mással, mint a „magyarságuk” hirdetésével. Ahogy egy kerekegyházi idős férfi hangsúlyozta: „Azt mondják Árva-megyéből jöttek az őseink, jó magyarok voltak Annak ellenére, hogy a lajosmizseiek lenézték a náluk szegényebbnek tekintett ladánybeneieket, főleg azok kisebb földbirtokaik és rosszabb minőségű földjeik miatt, ám katolikus vallásuk és jászsági eredetük egyívásúvá tette őket. Az identitás kérdésében a hierarchia állandó és szilárd volt. A vacsi, baracsi vagy peszéradacsi „szegíny parasztokkal” vagy a vegyes lakosságú kerekegyháziakkal szemben tartózkodó magatartást tanúsítottak, a házasság ritka volt. A baracsiakat „királydinnye-termelőknek” vagy „bógáncs-termelők”-nek csúfolták rossz földjük miatt, de a szegényebb felsőlajosiakat is gúnyolták („Pucokfalva”) homokos területükért. Kerekegyháza vegyes lakosságának eredete és egy 1873-as történetet a többnyelvű papjukról szülte a „Kukába” falucsúfoló nevet.20 Jóllehet, ennek a névnek az eredete a számos dohánytermelő családra nyúlik vissza, viszont ez a lajosmizseiek vagy a ladánybeneik szemében a szomszédos település másságát a saját jász származásuktól való eltérő voltát mutatta. Fontosabb volt ennél az az elképzelés, hogy míg a „kerekiek” - ahogy szebben fejezték ki a község lakosainak hovatartozását - vagy éppen a „baracsi és peszéradacsi szolganípek”, ami szintén tőlük elütő másságot jelölt -, a földjeikre nem szabad és öntudatos polgárokként érkeztek, mint a jászságiak, akik saját és őseiktől örökölt tulajdonaikat vették birtokukba. A legrosszabban az adacsiak és a pusztavacsiak jártak. Mindkét település lakosságát sem a jász katolikus telepek, sem pedig a református kiskunok nem tartották sokra. Valójában csak azt látták bennük, hogy valamikori majorsági agrárproletárok, uradalmi cselédek leszármazottai voltak. Mit jelentenek valójában ezek a csúfolódók, etnikai sztereotípiák? Az ilyen és ehhez hasonló vélekedés az interetnikus kapcsolat egyik fő formálója, megtestesítője: a sztereotip tükörkép-effektus alapja (te lenézel engem, én, lenézlek téged).21 19 Ladánybene közösséggé formálódását lásd: KÜRTI László 2006. 20 HANUSZ István 1895. 227. 21 A tükörkép-effektusról lásd: HOROWITZ, Donald 1985. 166-171. 78
