Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Kürti László: "Se nem jászok, se nem kunok - magyarok". Kulturális hatások és kapcsolatok a Felső-Kiskunságban a XIX-XX. században
igazán: Henkely például a lajosmizsei jászokról derítette ki, jászsági - azaz domináns „turanid” - morfológiai jegyeit.13 A kutató azokat a családokat tanulmányozta, akiknek családneve szerepelt az 1745-ös jászberényi redemptusok névjegyzékében. Mindez azonban megkerüli a XVI-XV1II. századi jászsági migráció, a kontinuitás és a népesség kicserélődésének bonyolult, ám felettébb szükséges kérdését. Kocsis Gyula kutatása éppen ennek fényében válik perdöntővé, mivel a XVII-XVIII. század folyamán, írja a szerző, „a terület középkori népessége nagy valószínűséggel kicserélődött”.14 Hasonló kutatások meggyőzőek a Kiskunság lakosságával kapcsolatban is.15 Általánosan elmondható az, hogy úgy a kiskunok, mint a jászsági települések polgárai vallják a külön kun vagy jász (pontosabban jászsági) származásukat, ami a közösség értelmiségi, elit körében fontos tényező. Azonban hasonlóan a székely büszkeséghez, azt is vallják, hogy „a legkülönb” magyarok, márpedig a jászkunokat az oszmán hatalom visszaszorítása után többször is cserbenhagyta nemcsak a Habsurg-ház, hanem a magyar fönemesség is. Ennek ellenére úgy a kunok, mint a jászok úgy ismertek, mint a királyság hű alattvalói. Talán épp ez a nyitja a „rátarti”, „makacs”, „önfejű”, „büszke” és „keményfejü” magatartásnak - ahogy több kutató korábban fogalmazott -, amely nemcsak megkülönbözteti a kun települések lakosságát, hanem a szomszédtelepülések számára egyfajta biztos hivatkozási alapként, szolgált.16 Sőt, azok a családok, akik - ahogyan a tehetős szabadszállási Ferenczyek vagy a lajosmizsei Gerébyek - beköltözőként nem tartoztak a régi családokhoz, nem tekintették magukat redempciósnak, jóllehet birtoktestük miatt lehettek volna, egyre jobban tartották magyar identitásukat, a kun identitást hangoztatókkal szemben. A kiskunok reformátussága a nem kiskun szomszéd településekével szemben „nyakasság”, „nagyvallás” volt. Jól látta ezt a különbséget Erdei Ferenc is, amikor a „szőröstalpú” jövevényekkel szembeni különbségeket vázolta fel: „A jövevények legtöbbje katolikus; elől járnak a kertművelésben, szaporodnak és igénytelenek. Nincs meg bennük a kunok gőgje, erőteljesen polgárosodó, fiatalabb és dinamikusabb népréteg”.17 Talán ezért sem tudtak empátiával tekinteni egymásra a kiskunok és a beköltözött jászságiak. Ez utóbbiakat az előbbiek csak „tahónak”, „potának” nevezték.18 A csúfolódókban nem volt hiány máshol sem. 13 HENKELY Gyula 1974. 389. 14 KOCSIS Gyula 2005.154. Csak érzéskelésképpen közlök egy-két nevet, akik szerepelnek Henkely Gyula jászberényi redemptus listájában, ám nem szerepelnek a város XVI. századi törökkori adóösszeírásaiban, ami utalás arra nézve, hogy ilyen nevűek csak később költöztek közelebbről vagy távolabbról Jászberénybe. Balla, Béres, Bognár, Borbély, Csató, Csillik, Csordás, Dudás, Fábián, Fejes, Fózer. Földházi, Gomolyi, Gulyás, Hájos, Halgat, Hamar, Hegedűs, Holló, Homoki, Hordós, Hudra, Járomi, Kalocsai, Kele, Kenderes, Kisjuhász, Kohári, Ludányi, Lukács, Magyar, Major, Móra, Muhoray, Palócz, Pesti, Sápi, Sinka, Soós, Suba, Szórád, Táska, Torma, Velkei. A Csató családnév Mihálytelek és Négyszállás falvakban bukkan fel a törökkori adóösszeírásokban. Például a Csató, Hudra és Suba családnevek az 1697-98- as jászberényi anyakönyvekben szerepelnek először. 15 KÜRTI László 2004. 16 ERDEI Ferenc 1957.154.; SZILÁGYI Miklós 1996. 45. 17 ERDEI Ferenc 1957.155. 18 TÁLASI István 1977. 117. 77 I
