Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Kürti László: "Se nem jászok, se nem kunok - magyarok". Kulturális hatások és kapcsolatok a Felső-Kiskunságban a XIX-XX. században
Tovább folytatva a gondolatot, a hovatartozás folyamatos hangoztatása, esetleg erőltetett kinyilvánítása néha igen visszás folyamatokat indít el és kérdéses tüneteket produkál. Az erőltetett identitáskeresés útvesztőket rejt magában, mivel, ha meg kell mutatni, kik vagyunk, akkor kellenek megfelelő kultúrjavak és hagyományok, és ha ezek nem léteznek, akkor szükséges kreálni azokat. Az 1990 utáni posztkommunista identitáskeresés szülte a romantikus ősmagyarság és az ázsiai népekkel való vérrokonság keresését. Nem független ettől a jászkun identitás fellángolása, amit az elmúlt években próbáltam megérteni a Felső-Kiskunság településeit vizsgálva. Nem kétséges: a jászkun önazonosság ma az egyik legmarkánsabb kulturális identitás Magyarországon. Eklatánsán mutatja ezt a magyar országgyűlés 2014. február 4-i határozata, miszerint május 6-át a redemptiós diploma aláírásának napjává, jászkun történelmi emléknappá nyilvánította. A jászok és kunok világtalálkozóinak megrendezése, a jász- és a kunkapitányok megválasztása, bizonyítja a felélesztett (kitalált?) hagyományok ápolását. A JÁSZKUN IDENTITÁS A korábban egyszerűen az ún. „történelmi kisebbségeként aposztrofált népcsoport képzete mára teljesen megváltozott. A kun tudat rendszerváltás utáni feléledését az 1995-ös redempciós ünnepségekhez köthetjük. A Kiskunságban ekkor Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza és Kunszentmiklós, a Nagykunságban Karcag tette meg az első lépéseket.10 11 A Jászságban ez a folyamat valamivel hamarabb elkezdődött. Az 1989-es megyerendszer újjáalakulásakor a Szolnok-megyéből Jász-Nagykun-Szolnok megye lett, mintegy előrevetítve a jászkun identitás újraértelmezését." (Itt természetesen nem árt felhívni a figyelmet arra, hogy a XIX. században már volt egyfajta közigazgatási területrendezés, amikor 1876-ban az új vármegyei határokkal a jászkunok területi identitását alapvetően befolyásolták.) A mai jászkun azonosságtudat több pilléren nyugszik. Alapja a középkori történelem és a területiség. A népcsoport identitásának mások fontos összetevője a nyelv lenne, ha fennmaradt volna, és ez már bonyolítja az identitás mechanizmusát. A nyelv elvesztése egyben a pozitív asszimiláció bizonyítéka. Az, hogy a kunok vagy jászok nem beszélik eredeti kipcsak és őszét nyelvüket valójában nem különbséget, hanem ellenkezőleg a magyarságba való teljes és sikeres asszimilációt hivatott megerősíteni. A kunmiatyánk és a kun „liszta” valójában XVIII. századi tudálékos folyamat eredménye, ami ismét csak azt bizonyítja, hogy a beolvadás békés és teljes értékű volt. Ennél valamivel fontosabbnak, kicsit (de csak nagyon kicsit) tudományosabbnak tűnik a fizikai antropológiai mérésekre alapozott kutatás, amelyeket az 1950-es évek végétől Henkely Gyula végzett.12 A Iambi „blood-quantum” jelentősége itt mutatkozik meg 10 Természetesen a jászsági, kiskunsági és nagykunsági néprajzi sajátosságok felfedezése ennél jóval régebbi. A mai kutatások annyiban különböznek, ahogyan Györfly István klasszikus leírásai Bartha Júlia tanulmányaitól. 11 PETERDI Vera 1996. 209-219. 12 Henkely Gyula jászsági, kiskunsági és nagykunsági eredményeit különböző tanulmányokban foglalta össze. Lásd például: HENKELY Gyula 1974., 1994. 76
