Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)

Horváth Sándor: Bunyevácok, rácok és mások a Duna metén. Délszláv és etnikai és néprajzi csoportok migrációja a törökök idején

a horvát nyelvet a „dalmata” kifejezés jelöli.29 30 Verancsics a példát Szpliti Bemárdtól vehette: Bernardin Splicanin ferences 1495-ben adta ki az első latin betűs, horvát szentmise olvasmányait tartalmazó könyvet, amelyben a horvát nyelvet a „dalmatá”val jelölte.10

Amikor 1612-ben V. Pál pápa küldötteként a jezsuita Bartol Kasic vezetésével egyházi küldöttség megy a budai, a pécsi és más településen élő katolikus hívekhez, akkor „török területre mennek, ahol dalmata nyelven beszélnek”.31

Szegeden 1733-ban már nemzetiségenként választották a szószólókat (tribunusokat). „Olykor egy nemzetnek tekintették a szerbeket és a dalmatákat, rácoknak nevezve őket. így a dalmata Gercsics Zakart halála után a szerb Vojnovics Milos követte, a szintén dalmata Zagorcsanin Pál helyére a szerb Danilovits Nikola került a kommunitásba.”32

A XVIII. században már nemzetiségi villongások voltak Szegeden. De, míg a „dalmatákkal sohasem, s a csekély németséggel is csak egyszer volt baj, (...) a rácokkal azonban tartósan rossz volt a viszony” - írta Tápay-Szabó Gabriella.33

Rendkívül plasztikus képet nyújt Heka László arról, hogy kiket is neveztek Szegeden dalmatának. Ezek:

1. a raguzzai kereskedők,

2. a boszniai ferencesek által vezetett délszláv migránsok,

3. a belgrádi katolikus szlávok

4. a Glogecből, Horvátországból idetelepedett horvát család tagjai, valamint a Hercegovina és Dalmácia vidékéről érkezett horvátok, tehát az eredeti lakóhelyük szerint ténylegesen dalmatáknak tekinthetőket mind dalmatának nevezték.34 35 36

A szentendrei dalmátokról többek között a következőket írta Katona Gyuláné: „A Templom-hegytől északra a Szamár-hegy volt a dalmátok negyede. Mint ismertettük, már a 16. században is voltak itt dalmát menekültek, akik minden bizonnyal itt laktak, mert ez a terület az akkori városon kívül volt. A 17. század végén újabb csoport jött Benkovác és Kiissza környékéről, ahogy Benkovác katolikus plébániájának krónikájában feljegyezték »...őseik után Szentendrére mentek ...«Az elődök közül néhányan átvészelték a török időket, ahogy a Kamarának írták: »Mi kevesen katolikusok akik itt maradtunk, míg némelyek máshová mentek ...«. A dalmátok templomot nem építettek, mert katolikusok lévén az ősi egyházat használták és a Templom-hegyet nevezték el eredetük helyéről Klisszának.”35 1900-ban még 375 dalmát és 8 horvát lakosa volt a városnak,36 ma már alig valaki beszél horvátul.

29 VERANCSICS, Faustus 1595.

30 GRÓEVIC, Mario 2015. 130.

31 SEKULIC, Ante 1986. 48.

32 HEKA László 2000. 177.

33 TÁPAY-SZABÓ Gabriella 1933. 76.

34 HEKA László 2000. 25.

35 KATONA Gyuláné SZENTENDREY Katalin 1998. 53.

36 KATONA Gyuláné SZENTENDREY Katalin 1998. 59.

22