Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Szőke Anna: "Szegeden így beszélek, otthon mög röndösen". A vajdasági magyarság elvándorlásának indítékai
Ezekről a kivándorlásokról kevés visszaemlékezést találunk száz év elteltével. Az 1960-as években még emlegették az idősek, hogy Kishegyesről is többen útra keltek Amerikába, de nem maradtak kinn csupán két-három évet és visszajöttek. Kishegyyesről ebben az időben inkább szezonmunkára jártak Németországba. Rövidebb volt az út, időben is, térben is nagyobb biztonságban érezték magukat a férfiak. Az amerikai kivándorlás számbelileg nyomot hagyott a vajdasági lakosság körében. Talán azért is, mert a posta ritkán járt és a panaszok sokáig fennmaradtak az itthon maradottak lelkében. A második világháború után a szocialista gazdasági rendszer gyökeresen megváltoztatta a tulajdonviszonyokat. Állami és költségvetési intézmények felnagyításával a paraszti munka leértékelődött. Igyekezett mindenki az állami szektorban elhelyezkedni. Ez lassan a magántulajdon felszámolásához vezetett. E társadalmi változások folyamatában elkezdődött egy újabb migráció, a falvakból a városokba való irányultság. Az új munkásréteg (munkásság) mobilitás szempontjából nyitottabb volt, mint a valamikori paraszti társadalom. A városokban segédmunkássá, szakképzett munkássá léphettek elő. A szakmunkás pozíciónak a társadalomban sokkal nagyobb volt a presztízse, a vonzereje, mint a földműveléssel foglalkozó családoknak. Ok életük végéig vitték a pejoratív jelzőt: ők parasztok. A már említett faluról városba történő elvándorlásnak ékes példája Torda, az a bánáti település, amelynek lakossága egykor megközelítette az 5 ezret. A múlt század hatvanas éveiben nagyméretű elvándorlás kezdődött a faluban, a jobb lehetőségeket keresve sokan nyugaton vállaltak munkát, mások pedig családostól vajdasági városokba, többek között Szabadkára költöztek. Az észak-bácskai városban az egykori bánáti lakosokat 1998-ban megalapították a Tordaiak Klubját, így próbálják meg összehozni évente legalább egyszer az elvándorolt tordaiakat. Sokan már több évtizede Szabadkán élnek, és örülnek az évi egyszeri alkalomnak, hogy találkozhassanak egykori szomszédjaikkal. A tordaiak büszkék falujukra és arra, hogy onnan származnak. A hagyományápolás mellett a kapcsolattartás is fontos számukra. Erre a bál tökéletes lehetőséget nyújtott. A 2002-es népszámlálási adatok szerint Tordának 1.771 lakosa van. Mára már ez is jócskán megcsappant. Az 1945 és 2000 közötti periódusban két nagy elvándorlási hullámról beszélhetünk: 1. 1965-1972: gazdasági érdekből történő elvándorlásról. Gazdasági tényezők játszottak közre: munkanélküliség, alacsony bérek, az örökölt szegénység nyomai. 2. 1991-2000: politikai indíttatású elvándorlásról. 1991-ben a balkáni háború kirobbanása, a milosevici-rezsim nemzetüldöző politikája indította el az újabb migrációt. Az 1960-as évek második felétől az 1972-es évig Jugoszláviában lehetőség nyílt külföldi munkavállalásra. Kishegyesről is sokan távoztak ideiglenesen Nyugatra. Legtöbbjük családostul vágott neki az ismeretlennek munkaengedéllyel (garanciával) a zsebében. A munkanélküliség problémája az akkori Jugoszláviának a nyugati államokkal kötött szerződések révén megoldódott. Tömegesen távoztak 173 i
