Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)

Szőke Anna: "Szegeden így beszélek, otthon mög röndösen". A vajdasági magyarság elvándorlásának indítékai

a Felvidék legfelső megyéiből „lejáró” vándoriparosok (fazekasok, üvegesek, fa- és vaseszköz-készítők, eszközjavítók, például a drótosok, vásznasok, gyolcsosok, dézsások stb.).4

Árva megye a történeti Magyarország legészakibb megyéje volt. Az ottani lakosság favágóként vagy fafeldolgozóként dolgozott. Ilyen körülmények között lehetetlenség volt a mezőgazdaság fejlődése, vagy bármi más foglalkozás kitanulása. A felettébb zord éghajlat és a köves talaj terméketlen volta nem tette lehetővé a köles, a kukorica és a dohány termesztését, viszont nagy mennyiségben termesztettek ikricát (rozshoz hasonló), melynek a nagy hideg sem árt, árpát, hajdinát, de különösen sok zabot, mely a burgonyával együtt a szegény népnek fő élelmiszere. A kevés termőterület nem nyújtott elegendő élelmiszert a lakosságnak, és ha ehhez hozzájött még a rossz termés, akkor éhség sújtotta a lakosokat. Ilyen volt az 1882- es év. Ezen a vidéken gyümölcs is kevés terem, és az a kevés is még az Árva folyó völgyében sem tud beérni.

Lakói nyáron lejártak a Duna és a Tisza környékére dolgozni. Az erdőkben gazdag területekről tutajon szállították le termékeiket Budapestig.

Az Alföldre történő leköltözéskor az egymáshoz rokoni, baráti szálon közelebb álló emberek csoportjai fogtak össze, és települtek át. Olyan emberekről van szó, akiket az azonos nehézségek közös átélése késztetett erre az elhatározásra.5

Árva vármegye földrajzi adottságából fakadóan bőven termett len és kender, így alakult ki az árva-megyei tótok legfontosabb foglalkozása, a vászonszövés és fehérítés. Felvidéki gyolcsos tótként vándoroltak tömegesen az országon belül, hogy megkeressék a kenyerüket és hogy ismereteket szerezzenek.

Kezdetben csak házalással foglalkoztak. Úton, útfélen megtelepedtek. Áruikat kocsira rakva a települések fontosabb helyein állomásoztak, főként, ahol ivóvíz, ártézi kút volt. Gyorsan ismerkedtek a falu lakosságával. Eleinte a szabad ég alatt tanyáztak, csak az áruval megrakott szekeret védték a rossz időjárástól, ezért fészert béreltek. Jóindulatú emberek lévén a falu lakossága befogadta őket. Központjukká a szálláshelyként használt gazdasági udvar istállója, vagy félig zárt fészere vált.

Sok éven át csak a maguk előállította háziipari termékeket vitték el a vásárba, hogy azután a hazájukban nem megtermelt élelmiszert, élelmet az Alföldön beszerezzék. A vándorkereskedés központja Namesztó város egyben járási székhely is, 1.492 katolikus és 176 zsidó lakossal. Van katolikus temploma, parókiája, zsinagóga, vendégfogadó, falerakóhely. Lakosai kevés rozst, több zabot, híres jóságú burgonyát, lent, kendert termesztenek. Gyolcskereskedésük nevezetes.6 Namesztó járás összlakosságának mindössze 8,5 százaléka zsidó, mégis az 1800-as évek végére a zsidó kereskedők átveszik a gyolcsos kereskedés irányítását, és a gyolcsos nagykereskedők közülük kerülnek ki. Valóságos rabszolgáikká lettek a tótok a gyolcsos (zsidó) nagykereskedőknek. Az árvái gyolcsos tótok nem csak az Alföldet járták be áruikkal, de Szerbia és Bulgária egyes városaiban is gyolcsraktárakat hoztak létre.

4 DANKÓ Imre 1992. 84.

5 ÁCS Zoltán 1996. 95.

6 FÉNYES Elek 1847. 72. Fényes Elek leírását a zsidó lakosságra vonatkozó adatok végett tartottam fontosnak. FÉNYES Elek 1851.

171

I