Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Szőke Anna: "Szegeden így beszélek, otthon mög röndösen". A vajdasági magyarság elvándorlásának indítékai
Dolgozatomban nem a szervezett betelepítéseket vizsgálom, célom a spontán történő népvándorlást, a lakosságcserét közelebb hozni a migráció témájához. Az 1700-as években megjelenik az önkéntes bevándorlás délről is a Dél-Alföld irányába. Tömegesen érkeznek rácok a jobb élet reményében. A későbbiekben is látni fogjuk, hogy ez az önkéntes népmozgás minden alkalommal a jobb élet reményében történik. A falvak, városok újratelepítése után a Vajdaság demográfiájában erőteljesen kifejezésre jutott a városok és falvak közötti népmozgás. Mondhatjuk: helyezkedtek az emberek. A vándorlás alapja az 1800-as években nem vallási vagy etnikai alapon történt. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után kifejezésre jutott a szegénység. Másként, mint addig. A megkötöttségtől szabadulni vágyó jobbágyok, nincstelen zsellérek igyekeztek némi vagyonhoz jutni, hogy boldogulni tudjanak. Ez a helyzet már előfutára volt a majdani elvándorlásnak, csupán a lehetőség volt még bizonytalan. Az első letelepedéssel járó „migráció” már az 1700-as évek végén kifejezésre jutott. Az 1800-as években nagyobb számban jelentek meg Vajdaság területén a zsidó kereskedők, akik demográfiai mozgásukkal példaként szolgáltak a helyváltoztatáshoz. A kiegyezés után a zsidó bevándorlás felgyorsult, nagyobb biztonságot láttak az itteni lakókörnyezetben. A zsidó közösség mobilitása, ha csak a kishegyesi zsidókat vesszük figyelembe, száz kilométeres körzetre terjedt. Házasodtak vidékről, elköltöztek, újak jöttek, városokba távoztak. Az izraeliták mobilitása kishegyesi példán keresztül a következő volt: Ada, Bajmok, Bácsföldvár, Mohol, Becse, Szeghegy, Kula, Bácsmonostor, Budapest, Topolya, Csantavér, Makó, Monostorszeg, Nagyperkáta, Ókér, Óverbász, Szilbás, Temerin, Újvidék, Veszprém.2 A belső népességmozgás a településhatárok átlépésével járt. Fejértelepről több adat is található. „A faluról szóló első adatok 1820-ból származnak. Akkor még nem létezett a település, de a helyén már lázas munka folyt, a homok megkötésén fáradoztak, embereket fogtak fák telepítésére. Az 1860-as években, amikor Versecen tönkrement a szőlő, ezt a homokos területet jónak találták szőlőtermesztésre: azokban az években telepítették be Régi Susarát. Több mint ötven helységből érkeztek emberek, főleg dolgos németek, és magyarok - emlékezik vissza Szilágyi László helybéli lakos.”3 A feljegyzésekből látszik, hogy még a Duna mellől - Gombosról, Doroszlóról - is jöttek kubikosok. A visszatérés lehetősége adott volt, mégis közülük sokan itt vertek tanyát maguknak. A kiváltó okokat vizsgálva megélhetési, gazdasági okokról beszélhetünk. Erre az időre még erősen jellemző volt az országon belüli mobilitás. Talán azért is mondhatjuk, hogy országon belüli mozgásterület, mert az Osztrák-Magyar Monarchia hatalmas területet foglalt magában, és az ezer kilométeres eltávolodás a szülőföldtől, az is országon belül maradt. A történeti Magyarországon nehezen bontakozott ki az ipar. Ausztria gazdaságpolitikája ezt nagyban akadályozta. A XVIII. század végéig szinte csak a háziiparnak nevezhető iparágak voltak meg csekély számban. Ennek tudható be, hogy a tótok (szlovákok) beszivárgása már a XVII. század elején elkezdődött az elnéptelenedett falvakba. Ök voltak azok, akik a hiányzó ipart valamelyest pótolták elsősorban 2 SZŐKE Anna 2011. 262. 3 TOMEK Viktor-TÓTH Tibor 2017. 170
