Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Filep Antal: A vízszint szabályozása és a víz hasznosítása a hagyományos közösségek világában
FILEP Antal VÍZSZINTSZABÁLYOZÁS ÉS A VÍZ HASZNOSÍTÁSA A HAGYOMÁNYOS KÖZÖSSÉGEK VILÁGÁBAN Kényszerűen távol kellett maradnom az emlékkonferenciáról, noha 1954 őszétől jól ismertem és kezdettől nagyon tiszteltem Solymos Edét. Előttem ő volt az ideális múzeumban tevékenykedő tudós kutató megtestesítője. Egyetemi éveimben virágzott az akadémiai keretek között szervezett Anyagi Kultúra Kutató Munkaközösség tevékenysége. Solymos Ede olyan rendszeresen járt a kutatói munkával járó konzultációkra, hogy órát lehetett volna igazítani hozzá. A Bajáról az Erzsébet térre érkező autóbuszról jött az akkori Tárgyi Néprajzi Tanszékre. Utóbb kötelességeim közé tartozott a külföldről érkezett tanszéki vendégeknek vetíteni néprajzi filmeket. Ezek egyfelől K. Kovács László kiváló operatőri munkáját dicsérték, de a felvételezésben legalább ilyen fontos volt a filmezést megalapozó alapkutatás. Solymos Ede remek előkészítő anyagokat készített, és kiváló „rendezői” munkát végzett. Halászati filmjeik történeti értékűvé is váltak. Solymos Ede emlékét, életművét azért is illik idéznünk, hogy a múzeumokat és a tudományos kutatást csak felületesen ismerő politikusokat, miniszteriális vezetőket emlékeztessük a múzeum tudományos intézmény, csak addig tud közművelődési feladatokat színvonalasan ellátni, amíg tudományos kutatómunkával azt megalapozza. Ideje lenne emlékezni, hogy 1958-tól az „ellenforradalom leküzdése” jegyében kezdtek a múzeumokból agitációs és propaganda intézményt faragni. Nem véletlen, hogy rövid ideig a minisztériumi osztályvezetőként a hírhedt MAORT per ÁVO-s főnyomozója tevékenykedett. Igaz, olyan módszerekkel dolgozott, hogy az a felsőbb politikai vezetés számára is kényelmetlenné vált. Eltávolították. így hozzá kell tennem Solymos Edét azért is tiszteltem, mert az egész pályáján a muzeológiai munkáját kutatói elhivatottsággal végezte. Ha régi térképeket alaposan vizsgálat tárgyává teszünk, feltűnnek, hogy gyakoriak voltak a gátak. Például a Duna mappációs térképeit1 is elemezhetjük: a Csallóköz és a Mátyusföld Duna szakaszain számos gátat örökíttetek meg. Más kisebb folyó vizeken is számtalan példát láthatunk arra, hogy a hagyományos közösségek nyilván a helyi földet tulajdonló földesúrral és a megyékkel egyetértésben a természetes folyóvizek szintjét nagyon is tudatosan, hathatósan szabályozták. A szabályozás több haszonnal járt. Elsősorban a főmederben és a belőle ágazó kisebb vízjárásokban megakadályozta, hogy a meder vize elvesszen, vagy olyan sekéllyé váljék, ami a halak és főleg a halszaporulat életlehetőségét megvonta. Másodsorban a vízen való mindennemű akár völgymeneti, akár hegymeneti szállítását lehetővé 1 DUNA-MAPPÁCIÓ 2006. 97
