Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)

Filep Antal: A vízszint szabályozása és a víz hasznosítása a hagyományos közösségek világában

tehette olyan évszakokban, amikor a csapadék vízhozama jelentősen csökkent, vagy el is maradt. Harmadszor a mindenkori medrek vízszintjének szabályozásai a folyó meder, a patakok környezetének talajvízszintjére rendkívüli hatással voltak. Ez akár a réti legelők hasznosításának gátat szabhatott, hiszen itatás nélkül a jószág tartása megoldhatatlanná vált volna. Levéltári források olykor utalnak arra, hogy a legelő váltására kényszerültek a jószágtartók, mert a kutak kiszáradtak. A talajvíz elfolyt a messzebb fekvő kiszáradó, mély medrek felé. Itt akár 15-20 kilométeres távolságok is szóba jöhettek, hogy a legelő jószág ideális tartását biztosíthassák. A talajvíz szintje bizonyos növénykultúrák fenntartása szempontjából sem volt közömbös. Végül nem utolsó sorban a vízszint szabályozására a malmok miatt is égető szükség volt. A patakmalmoknál ez világos az eddigi szakirodalmunk alapján. Ám sajátságos, hogy olyan nagy vizek esetében is éltek a hagyományos életmód korában közösségeink a vízállás szabályozásával, amilyen a Rába, a Körösök, a Maros, vagy a Garam volt. A hazai éghajlaton a száraz évszakban az egyébként bő vízhozamú folyókon szükség mutatkozhatott a víz szintjének emelésére, az adott malomhelyen a vízhozam szabályozására. Ne csak a parton épített malmokra gondoljunk! Fehér Dezső, a balassagyarmati Palóc Múzeum munkatársa 1938/1939 után a Garamon olyan hajómalmot örökített meg, amelyik a nyári szárazság idején egy mélyebb öblösödésben elkerülte, hogy zátonyra fusson, de csak úgy kapott kellő energiájú áramló vizet, hogy a folyómederben hevenyészett gátat készítettek. Ez a malom felettről érkező vizet nem csak 60-80 centimétemyire, vagy akár méternyire duzzasztotta. A gátat úgy építették meg, hogy a megemelt vizet egyben a kikötött hajómalom kikötési helye felé terelje. A gát úgy működött, ahogyan a vízrendezéseknél a mederszabályozására alkalmazott sarkantyúk hasznos hatást fejtenek ki. Ezek a medret szinte teljesen átfogó gátak éppen a malom széles vízikerekére terelték a vizet. Egyben a meder szabadon hagyott részén a malom számára előnyösen lényegesen sebesebb és nagyobb erejű áramlást keltettek. A hagyományos gyakorlat fizikai törvényeket hasznosított. Az ezzel kapcsolatos hidrodinamikai összefüggéseket, természettani törvényeket 1783- ban Dániel Bernoulli híres áramlástani tételében a modem fizika megalapozására meg is fogalmazta.

Az ilyen, vagy hasonló megoldásoknak szép számmal kimutathatók az előzményeik a régi térképeink anyagában. Ám rendkívül nagy meglepetésünkre 1965- ben Pozsonyeperjesen (a hivatalos szlovák neve Jahodna) még három malomgátat találtunk a Csallóközt határoló Kis-Dunán. Sőt az egyik malom mellett másodlagosan telepített meglehetősen nagyméretű gyári acélöntvényekből összeállított deszkametsző malmot is találtam. (Atulajdonos közléséből tudtam a Pálfy uradalomtól kapta.) A pozsonyeperjesi malmokat természetesen fényképeken megörökítettem. A típusról utóbb a Magyar Néprajzi Lexikonban címszót készítettem.2 A Szlovák Tudományos Akadémiai Néprajzi Intézetének kutatói korábban a helyszínen már dokumentálták „oszlopos malom” népi névvel, tekintettel arra, hogy az eperjesi malmokat a part közelében levert faoszlopokra építették. A malomház és berendezése, a vízikereke feltűnően emlékeztethet bennünket a hajómalmok konstrukciójára.

2 FILEP Antal 1979. 193-195.

98