Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Andrásfalvy Bertalan: A hagyományos ártéri haszonvételek összhangja
ANDRASFALVY Bertalan A HAGYOMÁNYOS ÁRTÉRI HASZONVÉTELEK ÖSSZHANGJA A XIX. század végére kibontakozó népraj ztudomány - az általánosan elterj edt fej lődéselméletnek megfelelően - azt állította, hogy az ősember évezredeken keresztül nem folytatott „termelő munkát”, hanem a természet-adta, számára megélhetést biztosító anyagokat, ehető gyümölcsöket, növényi részeket és fogyasztható állatokat gyűj tögetett, zsákmányolt, vadászott és halászott. Más megközelítésben: nem gondoskodott arról, hogy munkával biztosítsa, előállítsa azt, amire a következő napokban, időben szüksége lehetne. Ez csak feltételezés, mert egészen biztosan e zsákmányolás során tartalékot is tett félre, esetleg olyan időszak bekövetkeztére, amikor nem lesz módja azok megszerzésére. Tartalékok képzését az állatok életében is megfigyelhették. Herman Ottó a magyarság ősfoglalkozásának tartotta a mocsaras, vizes élőhelyeken folytatott zsákmányolást, halászatot, vadászatot, pákászatot, vadmadarak fogását, tojásainak gyűjtését, mely tevékenységeket az ország mocsarasnak maradt árterületein is megfigyelhette, mint a nép legősibb életformájának emlékeit. Ma már tudjuk, hogy az általa bejárt, megismert, megkutatott mocsarak, rétek, például az Ecsedi- láp is, nem egy emberi munkával még el nem ért „őstáj” volt annakidején, amikor megjárta, hanem igenis, emberi munkával, a XVIII. és XIX. században elvégzett vízrendezéssel elrontott föld. Hozzá kell tennem, hogy az elmúlt két évszázad során megkutatott természeti népek, akikre úgy tekintett a tudomány, mint ősemberekre, akik szinte napjainkig az őskori kultúrát őrizték meg, szintén a történelem során, természetrontó, kapzsi emberi tevékenység következtében szorultak mai lakhelyükre. Például a busmanokat a Kalahári sivatagba a harcias bantu néger törzsek szorították eredeti hazájukból. Az „ősemberek” életmódját és táplálkozását több tudományág, a régészet, az embertan, az etnológia segítségével próbálták már megismerni és több, egymásnak részleteiben ellentmondó elmélet is született ezzel kapcsolatban. Valószínűnek látszik, hogy életmódja, tevékenysége és táplálkozásának rendje és szokásai szorosan összefüggtek e társadalmak szerkezetével, etikájával. Valószínű, ez nem nagyon térhetett el azoknak a népeknek az életmódjától és társadalmi rendjétől, etikájától, melyeket elsősorban P. Wilhelm Schmidt „Anthropos” nevű kutatóintézetének munkatársai írtak le a XX. század elején. A verbita szerzetes etnológus, az Intézet alapítója és vezetője, etnológiai ismeretekkel kiképzett munkatársait elsősorban azokhoz a népekhez küldte ki, melyeket életformájuk alapján a legősibbeknek ítéltek és melyek tagjai sem mezőgazdasági, sem egyéb „termelő munkát” nem végeztek. E „természeti népek” társadalma még nem szakadt szét különböző joggal, hatalommal rendelkező rétegekre, osztályokra, tagjai mind egyenlő jogokkal rendelkeztek a természeti környezet felhasználásában. A különböző földrészeken lakó, különböző embertani típusokba, „rasszokba” sorolható, kis létszámú népek társadalma, etikája meglepő hasonlatosságokat, sőt azonosságokat mutatott. 87
