Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Agócs Ruben: Az orvhalászat gazdálkodási stratégiái és funkciói
kezdve csak alkalmanként halászott, míg Menyhért többnyire egyedül, de rendszeresen lejárt a vízre. Boldizsár miután kivált a társaságból, a szüleitől kapott földterületen háztáji jelleggel gazdálkodott, növénytermesztéssel és méhészettel foglalkozott, illetve egy helyi vállalkozás alkalmazásában állt. Menyhért alkalmi munkákat vállalt, később Gáspárral együtt meghatározott idejű szerződéssel egy építőipari vállalatnál helyezkedett el. A munkahely jellegéből adódóan kéthetente, egyben kapva a szabadnapokat, tértek vissza a faluba. Amíg az alkalmi munkák rendszertelensége sok szabadidőt biztosított, és a családi gazdaság elégtelensége nem kényszerítette nagyobb bevétel forrás keresésére, addig Gáspár gyakran saját csoportjával, vagy Péterekkel járt orvhalászni. A kifogott halakat vagy saját fogyasztásra, vagy barter kereskedelemben, hálójavítás, alkalmi segítségnyújtás vagy bizalmi háló megerősítésére használták fel. Gáspár alkalmanként megpróbálta eladni a családi szükségleten felüli halmenynyiséget, de sosem járt sikerrel, így azt a család tulajdonában lévő sertésekkel etette fel. Amíg Boldizsár nem, Gáspár és Menyhért rendelkeztek saját szerszámokkal, de gyakran elcserélték, kölcsönadták, valamint más orvhalászok és horgászellenőrök is felszedték azokat. így állandóan változó mennyiségű és típusú szerszámjaik voltak. Az időszakos vízállásokon nyomót használtak, a környező csatornákon és tavakon, ritkán a folyón leshálót. Ha az orvhalászat gyakorlatában megnyilvánuló politikai aspektust és a törvénnyel, hatalommal való szembenállás szemszögéből vizsgáljuk, elmondható, hogy egyéni megfogalmazás szintjén gyakorta megnyilvánult, de a gyakorlatban minden konfrontálódást kerültek, az ellenőrzés lehetősége erőteljesen befolyásolta döntéseiket az orvhalászatra vonatkozólag. Ez szintén következhet abból, hogy a család kontrolláló szerepe nagyobb volt esetükben, mint a többi csoportban, és értékrendjükben egy esetleges ellenük indított eljárás szégyent jelentett volna számukra. A csoport mindhárom tagjáról elmondható, hogy az orvhalászatnak és a természetkiélés egyéb lehetőségeinek, mint jövedelemszerzésnek nincs elég presztízsértéke, annak ellenére, hogy családjaik az 1989-es rendszerváltást követő gazdasági változás vesztesei közé tartoznak, és átmenetileg Gáspár és Menyhért családja is küzdött megélhetési gondokkal. Szociális hálójuk nem is tette lehetővé, hogy az orvhalászatból szerzett kezdőtőke egyéni vállalkozásuk alapját képezze. Másfelől, annak ellenére, hogy faluban éltek életforma-életmód-kultúra alapján inkább tartoztak a városi/ipari munkát végzők közé, így az orvhalász csoporthoz való tartozás inkább a serdülőkor pszichológiai, szociális változásaira adott válaszként tűnik fel. Jakabék csoportja, amely az idősebb generációhoz tartozott, munkaszervezetileg nehezebben körülírható, mint ez első két csoport. Jakab édesapja tanította meg Jakabot és Jánost a halfogásra. Mindketten szakmát tanultak, de Jakab nem fejezte be az iskolát. Tíz évvel ezelőttig együtt járták a környéket, halásztak, gyűjtöttek gombát, agancsot, csigát. Kezdetben a hal, gomba elsősorban az önellátást szolgálta, és csak alkalomszerűen értékesítették. Miután mindketten munkanélkülivé váltak, az alkalmi munkák és a természetkiélésből származó bevételek egyre fontosabb szerephez jutottak. Ekkor már az agancs - mint jól értékesíthető áru - miatt a szarvasokat meghajtották, mert azok a bokrok ágaiba beleakadva nagyobb valószínűséggel hullajtják el koronájukat. A hal és gomba értékesítése, cseréje is egyre nagyobb jelentőséghez 84
