Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Gebauer Hanga: Solymos Ede fényképfelvételei a Néprajzi Múzeum Archívumában
Ha nem vetjük össze a fotókat a múzeum irattárában őrzött egyéb hivatalos feljegyzésekkel, csupán önmagukban vizsgáljuk azokat, a bennük rejlő információt, valamint a hozzájuk tartozó adatokat, akkor is kirajzolódik Solymos Ede e kétévi munkásságának íve. Már legkorábbi képei között fellelhető a halászat, mint meghatározó téma. Egyik első sorozata Dunapataj mellett, a Szelidi-tónál készült 1948-ban, ahol egyebek között taplival való halfogást, valamint hálómosást örökített meg. Figyelmes terepmunkásként a halászat mellett a településen tapasztalt más jellegzetességeket is dokumentálta. Szilágyi Miklós 2008-ban, Solymos Ede búcsúztatására írt cikkében fogalmazta meg az Ethnica című folyóiratban, hogy „minden kutató-generációban akadt legalább egy etnográfus, akit a szakmai közvélemény a »magyar népies halászat kutatójaként« tartott számon. Solymos Ede is ilyen etnográfus volt”.2 Azonban e jelen írásnak, mint ahogy Szilágyi Miklósnak is célja a cikkben, hogy megszabaditsa Solymos Edét ettől e valamelyest egyoldalú besorolástól, beskatulyázástól: „hangsúlyozzuk inkább, - íija Szilágyi - hogy Solymos a helyből (Baja környékéből, általában a Dunatájból) és a helyzetből (az eleve polihisztorságra csábító múzeumigazgatói státusból) adódó kényszereknek engedelmeskedő, és a »muszáj-feladatokból« is kivételes értékeket teremtő példaadóan nagyjelentőségű mestere volt a honi etnográfiánknak.”3 A Néprajzi Múzeumban őrzött fényképfelvételekből és a több mint 150 kéziratból is a Szilágyi Miklós által leírtak rajzolódnak ki, vagyis, hogy Solymos Ede személyében egy széles látókörű és nagyon széles körben érdeklődő ember, kutató, terepmunkás áll előttünk. A hozzávetőleg hatszáz felvételen Solymos Ede a halászat mellett közel tizenöt átfogó témát és számos altémát örökített meg, mint például ugyancsak a korai terepmunkái közül az 1948-as néprajzi gyűjtés Kakasdon, ahol megjelenik a bútor és lakáskultúra, a közösségi élet színterei, viseletábrázolások és egyes munkáknak, mint például a bőr kikészítésének fázisfelvételei. A kutató alaposságát mutatja, hogy viseletfotók esetében teljes sorozatokat készített, előröl, hátulról, közelebbről, távolabbról, részeiben és egészében bemutatva az adott darabot. Ugyanebben az évben végigfotózott egy lakodalmat Kalocsán, a násznép vonulását, az út közbeni utcai táncot, a lakodalmas háznál történő eseményeket, valamint a vőfély és újasszony táncát, ahol jól látszik a újasszony fekete viselete. (5. kép) Solymos Ede születésénél fogva kalocsai kötődésű volt, így feltételezhető, hogy ez a sorozat eredetileg nem gyűjtési szituáció volt, hanem talán ismerős esküvője, amit néprajzos szemmel végigdokumentált, ezt azonban némiképp megkérdőjelezi egy másik fotósorozat ugyanerről az esküvőről, amelyet Magna János készített. A hasonló beállítású képekből jól látszik, hogy a két kutató együtt volt lakodalmi szokásokat gyűjteni, fotózni. Egyes felvételek esetében annyira egyforma a két fotós képkivágása, hogy úgy tűnhet, mintha ugyanarról a képről lenne szó. Egy évvel később, 1949-ben Tiszaigaron egy kútásás teljes folyamatát fotózta végig Solymos Ede. Ezen a sorozaton keresztül jól megragadható munkailletve dokumentálási módszere, hogy a fényképezőgéppel voltaképpen egy vizuális gyűjtési napolót hozott létre. Amilyen részletességgel a gyűjtő leírja egyegy munkának a munkafázisait, ő olyan részletességgel végigdokumentálta azokat. 2 SZILÁGYI Miklós 2008. 96. 3 SZILÁGYI Miklós 2008. 97. 70
