Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Paládi-Kovács Attila: Fahajó, ladik, dereglye a Dunatájon
A Tiszán és mellékfolyóin az egyetlen fatörzsből vájt hajónak kevesebb emléke maradt ránk. A régi Nagy sárrét öregjei szerint „csolnakot, ladikot sárréti mesterek is csinálgattak. Hajót azonban a Körös felső vidékéről hozattak. A tölgyfából vájt bodonhajók hossza 4-5 méter, szélessége kb. 90 cm lehetett.37 Lónyán (Bereg m.) helyben készült a bödöncsónak. Egyetlen vastag tölgyfa törzséből vájták ki, még a balkonyfák (bordák) és az ülöség is abból a darabból volt kifaragva. Aljának hengeres volta miatt könnyen felborult. A XX. században bödöncsónakot Lónyán már nem használtak. Az 1950-es években gyűjtő Babus Jolán feljegyzése szerint, nincs már senki, „aki embere lenne a bödöncsónak-készítésnek”. Nincsenek már olyan százados tölgyek sem az erdőn, amiből azok a régi hajók készültek. (Beljebb Beregben hajónak. hívták ezt a közlekedő eszközt.)38 Végezetül szólni kell a parasztság kezén található nagyobb edényrö\, a dereglyéről is. A dereglye ’egy fajta vízi jármű’ jelentésben 1792 óta mutatható ki a magyar írásbeliségben. Dugonics András 1798-ban a ’hajótska’ szóval értelmezi. A szerb-horvátban szintén ’kisebb fajta vízi jármű’ neveként ismeretes. Alighanem az oszmán direkli ’árbocos hajó’ szóra vezethető vissza.39 A déréglé a szigetközi és a csallóközi népnyelvben a nagyméretű csónak, ladik neve. 1833 óta adatolható a magyarban a szó ’komp, révhajó’ jelentése is. A dereglyék és a kompok a superok (hajóácsok) munkái voltak. (6-7. kép) Nagyobb részük könnyű és jól úszó vörösfenyőből készült.40 A Rábán, Répcén, Rábcán és a hanyi tavakon a XIX. században nemcsak ladikkal, hanem dereglyékkel is közlekedtek és szállítottak. Az uradalmi szerződések kikötötték, hogy a dereglyéket csak emberek vontathatják, nehogy a part menti kaszáló rétek füvét a vontató ökrök és lovak letapossák.41 1870 tájékán a Szentendrei-sziget falvait „révjáró dereglyék” kapcsolták össze a túlsó parttal. Tótfaluban 2, Pócsmegyeren 2, Kisorosziban 1 révjáró dereglye volt forgalomban. A kocsit farral tolták be a dereglyébe, mivel csak egy bejárata volt. Úgy irányították a parthoz, hogy a dereglye bejárata a part felé nézzen.42 A Csallóközt és a Szigetközt elválasztó Öreg-Dunán még a két világháború között is közlekedtek dereglyékkel. Tejfaluból (Mliecno) május elején déréglében vitték át a marhát a szigetközi vizes legelőre, a falu ottani határába. Egy-egy dereglyébe 14-15 lábasjószág fért be, lehettek köztük csikók, tinók, ökrök. A közbirtokossági legelőre mindenki tulajdonhányada szerint vihetett jószágot. 10 súly (legelőjog) esetén egy számosállatot hajthattak a legelőre. Két nevendék (pl. tinó vagy csikó) tett ki egy számosállatot. Az adatközlő gazda 72 súly alapján 7 állat legeltetésére volt jogosult. Október 28-30-án vitték haza a jószágot, de a vissza úton már úsztatva. Az 1920-30- as években magyar és cseh fináncok, állatorvosok felügyelték az átkelést és az állatok egészségét.43 A tolnai Sárköz gazdálkodói a learatott nádat szállították dereglyéken 37 SZŰCS Sándor é.n. [1942] 103.; 1977. 16. 38 BABUS Jolán 1959. 36. 39 TESz I. 1967. 617. A TESz ezt a lehetőséget elveti, mert nem ismeri a komáromi lapos fenekű ladik őrfának nevezett árbocát. Vö. Kecskés László 1978. 176. 40 TIMAFFY László 1980. 241.; GRÁFIK Imre 1971. 83. 41 TIMAFFY László 191. 91. 42 GRÁFIK Imre 1971.83. 43 PALÁDI-KOVÁCS Attila gyűjtése. Tejfalu 1972. MTA Néprajzi Kutatóintézet archívuma, lsz. 562. 150
