Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)

Paládi-Kovács Attila: Fahajó, ladik, dereglye a Dunatájon

Simontornyáig és azon túl is a Mezőföld településeire. A rév Dunaszekcsőn a földesúr, Mohácson a város tulajdonában volt. Széna és kalászos gabona hazaszállítására a gazdák gyakran béreltek dereglyéket. A bátaiak rendszerint dereglyén jártak a bajai vásárra.44 Szeremlén a ladikot elsősorban személyszállításra használták. Az ugyancsak deszkából készült, embervontatta deregjék teherfuvarozásra, főleg az ártéren kitermelt fa elszállítására szolgáltak.45 Foktőn a fából készült dereglyéknek két típusa volt, a hegyes orrú és a tompa orrú. Kormányzásuk lénia, majd timony nevezetű kormánylapáttal történt.46

Ünnepi alkalom volt a szeremlei ifjúság pünkösdi ladikázása, ami a szokás virágzása idején az egész falut lázban tartotta. Leányok számára Szeremlén készült, díszesen faragott és a szokványosnál kisebb méretű pünközsdievedzü, lejánevedzű az ünnepi ladikázás fényét emelte. A magyar népterületen unikális tárgy. Hasonló szokás élt Bátán májusi kalinkózás néven, amit Gönyey Sándor 1937-ben fényképen is megörökített.47 (9. kép) A szórakozás céljából való vízre szállás szokása valószínűleg más tájakon sem volt ismeretlen. AFelső-Tisza mentén, mint azt Lónyáról feljegyezték, különbséget tettek a szórakozás céljából és a munkavégzéshez kapcsolódó vízen járás között. Előbbit nevezték csónakázásnak vagy csónikázásnak, de „akinek határozott célja van, az nem csónikázik, hanem átalmegy csónakon, áthajti a ladikot.”48

44 ANDRÁSFALVY Bertalan 1975. 223.

45 CSILLÉRY Klára 1961. 175.

46 KUCZY Károly 1976. 51.

47 CSILLÉRY Klára 1961. 175., 178. Gönyey Sándor fényképe Néprajzi Múzeum Fotótára 75.711.

48 BABUS Jolán 1959. 36.

151