Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Máté Gábor: Vízkezelés és erdei sertéstartás a szerémségi Báza és Sztudva folyók árterében
telephelynek mutatkoznak, mint amilyenek a sárközi magyarok és a Duna menti sokácok ártéri szállásai voltak. A katonai térképek tükrében feltűnő, hogy a jelenség a Báza és a Száva közti térségre korlátozódik. Legalábbis sem a Száva alsó folyása mentén (Szávaszentdemeter és Belgrád között), sem a Vukovár környéki, területeken nem jelentkezik. A szerémségi szállásosság a magyar szakirodalomban Hofer Tamás néhány mondatos (MilovanGavazzira hivatkozó) említése kivételével teljesen ismeretlen jelenség.13 Éppen ezért jövőbeli kutatása igen fontos feladat. A táj jellegzetes építményei még az erdőgazdálkodással és vadászattal összefüggésben létrejött erdészlakok, vadászházak, fadepók és a fa elszállítására épített kisvasút is, melyek a XIX. század nagy fakitermelési láza alatt létesültek. ERDEI ÁLLATTARTÁS A FELSÖ-SZERÉMSÉGBEN Az erdei állattartás hagyománya és emlékezete Jelen tanulmánynak nem célja, hogy az állattartás múltjával kapcsolatos említéseket, adatokat összegyűjtse a történeti távlatok érzékeltetése végett azonban érdemes megemlíteni, hogy a terület a török alóli felszabadulás után a katonai határőrvidék része lett. A sertéstartás múltjára fényt vet az az adat, hogy a XVII. század végi határőrvidéki összeírásokban külön kitérnek a sertéstartás nagy jövedelmezőségére.14 A térségben és egész Szerbiában nagyon nagy jelentősége volt a sertéstartásnak. A sertés a statisztikák és az egykori úti beszámolók szerint a XIX. században a szerbek legfontosabb haszonállata volt.15 A sertéstartás a határőrvidéki horvátokra is jellemző volt és Bázaköz északi és nyugati felén fekvő horvát falvakban éppúgy általános gyakorlat volt. Elterjedése és gazdasági jelentőségének fennmaradása összefügghet a határőrvidék eltérő társadalmi és gazdasági berendezkedésével, továbbá a relatíve alacsony népsűrűséggel. Takács Lajos a dunántúli erdei sertéstartással foglalkozó monográfiájában is ír a Száva melléki „rác” sertéstartókról, akik a dunántúli sertéskereskedelemre és sertéstartásra is nagy hatással voltak.16 A Bázaköz erdeiben a XVIII. század közepétől erdőgazdaságot alakítottak ki, de az erdei állattartást nem szüntették be. 1978-ban a területet (a mai horvátországi területeken is) a katonaság vadászterületévé nyilvánították és betiltották a sertéstartást. Ebben az időszakban nemcsak a sertések legeltetése lett tilos, hanem a katonai zónában lévő juh- és marhalegelők használata is. Ekkor épült ki a modem zsilip is, így az áradások hatékony kizárása is elősegítette a felhagyott legelők beerdősödését. A rendelkezéssel egyet nem értő és ellenálló sertéstartók disznait a katonaság távolította el az ártérből és szállította be a falvakba.17 A sertéstartásra a második csapást a jugoszláv háború mérte, ami szétzilálta a helyi társadalmi viszonyokat és megnehezítette a megélhetést. A sertések között elterjedt a patkányok okozta 13 HOFER Tamás 1960. 14 Magyar Nemzeti Levéltár U et C 126 : 11 (b) 1692. október 9. (www.archivportal.hu) 15 HALPERN, Joel 1999. 81-84. 16 TAKÁCS Lajos 1983. 12-23. 17 Történeti forrásokban nem említik a ma elterjedt konda kifejezést, helyette a sereg, a falka és a nyáj kifejezést használják. TAKÁCS Lajos 1983. 106
