Pásztor Emília (szerk.): A fény régészete. A természetes fény szerepe az őskori ember életében - Bajai dolgozatok 20. (Baja, 2017)
Bevezetés
Bevezetés/lntroduction Nagy kihívást jelent a természetes fény, a fényt adó forrás emberekre, közösségre gyakorolt hatásának vizsgálata is. Léteznek olyan közvetett módszerek, amelyekkel mindez kutatható, tanulmányozható. Az ilyen tárgyú régészeti segédtudományok között vezető szerepet tölt be az archaeoasztronómia, amely azt kutatja, hogy az elsődleges természeti fényforrások, a Nap, a Hóid és a csillagok, milyen hatást gyakoroltak az emberi civilizáció kialakulására és több ezer éves fejlődésére. Születését ez a tudományág annak a tévhitnek köszönheti, hogy a nyugat-európai megalitok (hatalmas kövekből álló építmények), közülük is elsősorban Stonehenge építői magas szintű csillagászati tudással rendelkeztek (Hawkins 1965, Thom 1977 és még sokan mások). Az archaeoasztronómia alapvető módszere a tájolások vizsgálata, ami nemcsak a szakrális funkcióval felruházott építmények vagy sírok esetében lehet fontos, de a lakóházak építőinek hitvilágáról is képes információval szolgálni (Pásztor 2005). A kőkörök, kősorok, a megalit sírok és dolmenek minden bizonnyal szakrális helyek is voltak, s az itt zajló ceremóniákban talán a Nap és a Hold fontos szerepet játszott. Stonehenge Nappal és/vagy a Holddal való kapcsolata máig a tudományos és közérdeklődés, valamint a viták középpontjában áll (Sims 2006, Parker Pearson 2012, 2013 és még sokan mások). Sokszor azonban nem az égitest az építés és a tájolás valódi célpontja, ahogy ezt a későbbi templomépítészet igazolja, hanem az abból származó fénysugarak, melyek az épület sötétebb belsejébe lépve láthatóvá válnak, és ebben az égből jövő ragyogó látványban a hívők a természetfelettivel való találkozás élményét élik meg. így Stonehenge esetében is az építők szándéka talán az is lehetett, hogy a nyári napfordulókor felkelő Nap sugarait és azok mozgását láthatóvá tegyék a nagy kőkör belsejében (Pásztor 2011). Az írországi Newgrange, a neolitikus folyosós síremlék hasonlóan jól ismert példa arra a szándékra, hogy meghatározott (különleges?) időszakban keletkező fénysugarakat láthatóvá tegyenek egy szakrális, sötét belső térben (O'Kelly 1982). Talán mindkét törekvés az ősök kultuszát is szolgálta, hiszen Stonehenge területén mintegy 60 hamvasztásos sírt tártak fel az 1920-as években (Parker Pearson - Ramilisonina 1998, Parker Pearson 2013). Sírok tájolásának magyarázatául is gyakran feltételezik, hogy az elhunytat a felkelő vagy lenyugvó nap irányába fektették. A kárpát-medencei bronzkori sírok tájolásának vizsgálata során azonban a tanulmányok azt jelzik, hogy nincs értelme általános tájolási elvekről beszélni a bronzkorban, mert jelentősen eltérő szokások figyelhetők meg a kü14
