Pásztor Emília (szerk.): A fény régészete. A természetes fény szerepe az őskori ember életében - Bajai dolgozatok 20. (Baja, 2017)

Bevezetés

Bevezetés

Első hallásra meglepőnek tűnhet, hogy a tünékeny fény miképp jelenhet meg a régészeti leletek között, de az információ, amit közvetít számunkra, akár több millió fényévvel korábbi is lehet. Ha a Napra nézünk, 6 perccel ezelőtti állapotát látjuk, hiszen ennyi idő kell egy fénysugárnak, hogy elérje a Földet. Amit látunk magunk körül, azt mind a kibocsátott vagy a visszavert fénynek köszönhetjük. így valójában a fény mindig a múltat mutatja, még ha időnként szinte mérhetetlenül kicsi is az az idő, amíg a szemünkig elér.

Ennek dacára jellemzően mégsem a fény a régészeti kutatások tárgya. Nem található meg az ásatások során feltárásra került tárgyak vagy objektumok között. így semmilyen közvetlen módszerrel nem vizsgálható, hogy az „ősi" fény milyen szerepet töltött be az emberiség kulturális örökségében.

Itt látszólag már véget is érhetne a mondandónk, ha nem tudnánk, hogy a fény léte vagy hiánya milyen döntő fontosságú a civilizáció múltjában, jelenében és jövőjében is. Az ember és az élőlények döntő többsége nem tud nélküle élni, s biológia életszükségletein túl spirituális hatalommal is felruházta a fényt vagy annak forrását.

Az a meghatározó szerep, amit a fény az emberi civilizáció múltjában betöltött, feljogosít bennünket arra, hogy a hozzá való viszonyt is - amely környezetalakító tevékenységben, a természeti környezethez fűződő kapcsolatban nyilvánul meg - a régészeti kutatások körébe vonjuk. így a fény tanulmányozása régészeti módszerekkel már nem is tűnik szokatlannak vagy indokolatlannak.

A nemzetközi antropológiai és régészeti kutatás egyre inkább felismeri és elismeri azt a tényt, hogy a fény nélkülözhetetlen eleme kell, hogy legyen a térrel, formával és viselkedéssel kapcsolatos régészeti értelmezések körének (Papadopoulos and Moyes 2017).

A fény a kibocsátó forrás alapján mesterséges és természetes eredetű. A mesterséges fény tanulmányozását eddig többségében a fényforrásul szolgáló tárgyak vizsgálata jelentette, ami valójában nem különbözik a régészet alapmódszerétől. Példaként említhetjük a lengyeli kultúra ún. agyagmécseseit, melyek rendeltetése vitatott. A profán, világítóeszközként való meghatározás mellett rítus kellékeként, oltárként, ill. nőkhöz köthető rituális edényként („kultischen”) azonosítják (Zalai-Gaál 1995, Bánffy 1997; Zalai-Gaál - Köhler - Osztás 2010). Ezt az irányt is tovább lehetne fejleszteni, ha kiterjesztenék a kutatásokat a mesterséges fény létrehozásának okaira, körülményeire, szerepére, hatásaira. Ezen a téren különösen kevés kutatást folytattak eddig.