Biczók Sándor: Katonaidőm emlékei 1944-1947 - Bajai dolgozatok 19. (Baja, 2015)

Hadifogságban, 1944. december 26 - 1947. július 20.

Az első probléma a gépek leszedése a vasúti kocsikról. A második az épületekhez juttatásuk. Keréken szállítani nem lehetett, részben a kerék hiánya, de főleg az út hiánya miatt. Ezért vastag fenyőből szánkót szorítottak alájuk, és ezen a szánkón húzták két éven át, míg végül a célhoz értek. Az első évben csak a patakig vonszolták, itt meg kellett várni a tél fagyát, hogy át lehessen csúsztatni a jégen. Aztán újabb húzás a fagyos havon, majd újra megvárva a következő év fagyát, sőt az azt követő telet is. A vontatás többszörös csigasorral, és ennek drótkötelét húzó egymás elé fogott 5 darab lánctalpas traktorral történt. Most jött a „hód med be?” Ki kellett bontani az épületnek jóformán az egész elejét, sőt a végét is, hogy az előfogott traktorok egészen a betonalapba rögzített karvastagságú, csavarmenetes rudak fölé tudják húzni. Szerencsére ennél a munkánál kevés feladatunk volt.

Társbérlet a bunkerekben

Megépültek a lakhelyek, és már az első télen lakótársak jelentkeztek. Honnan, honnan se, valahonnan előkerültek a fagyoskodó mezei egerek. Belopakodtak a tél hidege elől a bunkerekbe. Nem ismerték eddig az embert, így nem is féltek tőlünk. Fejünk fölött a polcokon tanyáztak, ott mosogatták kis szürke pofijukat, és bámulták az alattuk heverésző - hozzájuk képest - óriásokat. Tavasszal megszöktek, eltűntek.

Nyár közepére újabb lakók érkeztek és szaporodtak el: a bolhák. Hihetetlen tömegben lepték el a tábort. Ha keresztülment az ember egy-egy bunkeren, kijőve olyan volt a lába, mintha mákkal szórták volna be. Védekezés: csak a menekülés a szabadba. Őszre jött a váltás, a poloska. Érdekes, ahogy megjelentek ezek a vérszívók, a bolhák mintegy varázsütésre eltűntek.

Sajnos, a poloskák sem voltak vagy lettek kevesebben. Kellemetlenebb lakótársak a bolháknál. Gyalulatlan deszkákból, csak szegezéssel összeállított fekhelyeken sok a búvóhely, így hihetetlen gyorsasággal és tömegben szaporodtak. Szerencsére sikerült gumitömlőt keríteni (fogoly-leleményesség), ezt rákapcsolva a gázvezetékre rendszeresen égették az emberek a pólósokat ágyról ágyra járva. Amint a lángot megérezték, ledobták magukat, és úgy hullottak az alattuk lévő ágyra vagy a földre, mint a sűrű jégeső. Mindez csak részbeni könnyítés, mert az éjszakai pihenés zavarására azért mégis maradtak. Éjszaka a marás elkerülésére szolgált a „tengeralattjáró”. Erre a célra használták a kapott szalmazsákot, amit „szerencsére” nem volt mivel megtölteni, így kevesebb volt a búvóhely a poloskáknak. A lényeg: lefekvéskor belebújtak a szalmazsákba, és belülről a fejük fölött bekötötték a zsákot, így nem volt

70