Biczók Sándor: Katonaidőm emlékei 1944-1947 - Bajai dolgozatok 19. (Baja, 2015)

Hadifogságban, 1944. december 26 - 1947. július 20.

ötödéves orvostanhallgatót bízták meg. Az összfelszerelés egy hőmérő; a gyógyszer valami világoskék folyadék tintásüvegben a sebek kezelésére, és más semmi. Ha valaki beteg lett, saját erejéből kellett meggyógyulnia. Szegény doktoron múlott, hogy a lázmérővel besegíti-e a jelentkezőt a gyengélkedőre vagy sem. Létszámellenőrzésnél, illetve kivonulás utáni elszámolásnál szerepelt a gyengélkedők száma is. Ha a parancsnokság sokallta, elcsapta az orvost, és megbízta a németet. Köztük volt egy otthon vízkúrával gyógyító természetgyógyász. Ö lett a német orvos, aki szintén csak hőmérőzni tudott. Természetesen megszaporodott a német betegek száma. Következmény: leváltás, vissza a magyar orvos, és így ment a váltogatás egész idő alatt.

Anna Pavlovna hetenként kétszer-háromszor felülvizsgálta a betegeket valamelyik szesztra kíséretében. A vizsgálat abból állt, hogy megkérdezte a dokit, mi a baja az itt fekvőnek? Vagy megértették egymást, vagy nem, és léptek tovább. Ha már a múlt héten is itt fekvőt találtak, munkára küldték, mert ennyi idő alatt már meg kellett gyógyulnia.

Persze az emberek kondíciójára is figyeltek, mert a szovjetek gondoskodnak az emberekről. A fontos, hogy munkabíró legyen. Ezért havonta az egész tábor kondícióvizsgálaton esett át. Ehhez bizottságot állítottak össze. Ebbe beletartozott az orvosnő, a szesztra, az éppen ügyeletes valamelyik orvosunk és - mint írástudó jegyző - én. Valamelyik bunker volt erre a célra kijelölve, ahol az emberek libasorban és ádámkosztümben egyenként a bizottság elé álltak, az orvosnő intett, hogy forduljon, és a szikkadt fenekére nézve kijelentette, hogy I. vagy II. osztályú, esetleg feljavításra szoruló. Ezt nekem kellett feljegyeznem. Az I. és II. osztályúak tovább dolgoztak, a feljavításra szorulók tábori munka mellett bent javultak a már leírt kiváló koszt mellett. A nagyon leromlottakat esetenként kórházba vitették. Őket soha nem láttuk többet. Vagy hazaszállították, vagy ha némiképp feljavult, másik táborba vezényelték. Volt, amikor ezt a vizsgálatot a két szesztra végezte. Rettenetesen élvezték, és sokat vihogtak az elvonuló szegény gebéken.

Egyszer fordult elő, még az első őszön, hogy a gyengélkedőn meghalt egy német. Teherautóval szállították el. Megdöbbentő volt, ahogy a tábor valamennyi lakójának vigyázzba merevedett tisztelgő sorfala között vonult ki a kocsi. A meglepetéstől még a sofőr is lassú gyászmenetben vezetett.

Egy másik eset egy igen szimpatikus, mindig tiszta, kis kecskeszakállú, valószínűleg értelmiségi foglalkozású német altiszttel történt. Egyik nap a brigádja vasúti tartályból olajat fejtett. Közben a kulacsát is megtöltötte.

54