Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
Mint annak idején leírtam, e szobor céljaira nemzeti adakozásból több mint másfél millió korona gyűlt össze, hogy a tragikus sorsú királyné emlékét egy monumentális emlékműben megörökítsük. Ez az összeg a vesztett háború, illetve pénzünk elértéktelenedése következtében erősen összezsugorodott, és a nagy emlékmű felállítása helyett az utolsó pályázaton I. díjat nyert, és szűkebb körű pályázatra felhívott művészek már csak egy egész szerény emlékmű elkészítésére remélhettek megbízást. Ennek a pályázatnak a kimenetele nem volt kétséges. A kurzus égisze alatt a pályadíjat csak Zala György kaphatta meg, aki a vörös május 1. ünneplésében szobraikkal részt vevő művészek megbélyegzésére, és a Képzőművészek Társulatából való kizárására tett javaslatával oly fényesen igazolta igaz magyar fajvédői meggyőződését. A pályadíjat és a kiviteli megbízást ő kapta meg egy kivételesen gyönge pályázatával.299 így végződött Zala és én közöttem az Erzsébet-szoborpályázatokon vívott évtizedes párharc - Zala győzelmével. Mint a harmadik pályázat után ő előre megmondotta, az Erzsébet-szobrot végül is - ő csinálta meg. Annyi csalódás után ez a döntés már nem is fájt, csak azokat az éveket sajnáltam, amelyeket ezekre a pályázatokra való felkészülésre fecséreltem el, és azoknak a művészi lehetőségeknek elvesztését, melyeket számomra e megbízás odaítélése 1913-ban, vagy még 1916-ban is jelentett volna. Az Erzsébet-pályázat döntése után már nem volt itthon semmi dolgom, mehettem Hollandiába. A búcsú hazámtól és családomtól nem volt könnyű. Negyvennyolc éves voltam, mikor egy negyedszázados művészi múlttal a hátam mögött elindultam egy idegen országba, hogy magam és családom számára új egzisztenciát teremtsek. Szerencsém volt: Hollandiában úgy fogadtak, mint régi barátot, és kedvességükkel igyekeztek velem elfeledtetni hontalanságomat. 1920. május 11-én érkeztem Utrechtbe. Az estét a Begeer családnál töltöttem, ahol megismerkedtem dr. M. R. T. Brinkgreve-vel, a Begeer gyár éremosztályának vezetőjével.300 Vele és Carel Begeerrel vacsora után megbeszéltük a munkaprogramomat.301 Én már másnap munkához kívántam fogni. A gyár műterem céljára egy hatalmas manzárdszobát bocsátott rendelkezésemre, aminek meg volt az az előnye, hogy kitűnő világítása volt. Másnap éppen születésnapom volt, és én elég vegyes érzelmekkel mentem új munkahelyemre, hiszen mióta Zala műterméből kikerültem, mindig a magam gazdája voltam, és most nehéz volt a gondolatba beletörődnöm, hogy egy gyár alkalmazottja lettem. Ez az érzésem azonban csak addig tartott, míg műtermembe beléptem. Ott 299 Az utolsó Erzsébet-szoborpályázaton 1920-ban született döntés. Egyhangú szavazással Zala György és Hikisch Rezső tervét fogadták el. Egy kupolás körtemplomban helyezték el Erzsébet ülő alakját. Az emlékmű felavatására 1932. szeptember 25-én került sor az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél az Eskü téren (ma Március 15. tér). Az emlékművet 1953-ban eltávolították. A szobrot 1986-ban a híd budai hídfőjénél (Döbrentei tér) állították fel újra, de már a körépítmény nélkül. 300 Marius Brinkgrevéről készült plakett a Türr István Múzeum gyűjteményében (ltsz.: 69.12.1.). 301 A gyár vezetője Care! Joseph Begeer (1883-1956). 179 i
