Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
jött a már felrakott nyers szoborhoz, és hosszasan nézte. Én megint úgy éreztem magam, mint mikor Zumbusch először vizsgálta a munkámat. Sok függött most kockán.- Hm, egész jó, egész jó, amit csinál - mondotta Zala. - Örülök neki, azt hiszem, jól meg leszünk egymással. Én boldogan fogadtam az elismerést, és dehogy is hoztam szóba a fizetést. Az volt a fő, hogy azonnal munkát kaptam, hogy Zala meg volt velem elégedve, minden más mellékes volt. Megállapodtunk, hogy másnap 10 órára jövök be, és 2-ig, tehát napi 4 órát fogok dolgozni. - Ha azon túl saját magának kíván valamit csinálni, semmi kifogásom ellene - mondotta. A műtermem rendelkezésére áll. Ez valóban nagyon előzékeny ajánlat volt, örömmel megköszöntem, és boldogan indultam haza. Otthon Etel unokanővérem már kíváncsian várta, hogy sikerült-e munkát szereznem. Mikor eldicsekedtem, hogy igen, és hogy mesterem meg volt elégedve a munkámmal, és már meg is állapodtam vele, hogy amíg be nem kell vonulnom katonának, nála fogok dolgozni, megkérdezte: - No, és menynyi lesz a fizetség? Azt feleltem, hogy ebben még nem állapodtunk meg, csak azt tisztáztuk, hogy napi 4 órát dolgozom neki, ha azon felül magamnak is akarok dolgozni, módomban áll, rendelkezésemre áll a műterme. Unokanővérem azonban ezzel még nem volt megelégedve, ő praktikus nő volt, tudta, hogy fő dolog a fizetés. Azért hát újra megkérdezte: - Mégis, mit gondolsz, mennyi fizetést fog adni? Én megismételtem, hogy nem tudom, de úgy számítok, hogy legalább heti 30 forintot fogok nála keresni.- Napi 4 órai munkáért ez igazán szép kereset - mondotta unokanővérem -, de okosabb lett volna ebben mindjárt fixen megállapodnod. Én csak azt hiszem, amit látok, ami schwarz aufweiss, írásba van foglalva, hallgassál rám, én praktikus asszony vagyok! Én tudtam is, hogy valóban ő a kis pékségüknek „szellemi irányítója”, de hát hiába, én nem voltam oly praktikus, mint ő. Másnap természetesen pontosan ott voltam Zala műtermében, és egész héten szorgalmasan dolgoztam. Zala láthatólag meg volt elégedve a munkámmal, gyakran dicsért, és csak néha tett egy-két megjegyzést, azokat is inkább a látszat kedvéért. Eljött a hét vége, és Zala átadta az első heti fizetésemet, 50 forintot, és megkérdezte, hogy rendben vagyunk-e. Én persze örömmel mondtam igent, és siettem haza, hogy eldicsekedjem Etel nénémnek a jó hírrel. Ő nagyon meg volt lepve, és láttam, hogy - ha nem is vagyok oly praktikus, mint ő - kezdek imponálni neki. Mindenesetre megállapította, hogy nem is tudta, hogy a szobrászat ilyen jó mesterség, és azt hiszem, kezdte magában fontolgatni, hogyha fia születik, esetleg szobrásznak fogja adni. 94
