Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
meg egy üveg bort találtam. Meg volt az útravaló ellátásom, Luigi, a maecenás főúrian gondoskodott rólam. Bizony későbbi pályafutásom alatt kevés ilyen maecenással volt dolgom, de hát mit lehet tudni, hogy ez az egyszerű olasz munkás melyik dogé vagy pápa unokaöccsének a leszármazottja volt. Annyi bizonyos, hogy az úri modor és a művészet pártolása a vérében lehetett. Míg ily gondolatok jártak a fejemben, a tehervonat lassan megindult. Megismerkedtem a kazánfűtővel is, őt is, a mozdonyvezetőt is megkínáltam a Luigitől kapott sajttal, de mindketten elhárító mozdulatot tettek a kezükkel, és kínálásomat nem fogadták el. Lehet, hogy ők is valami reneszánsz kori nagy úrnak az utódai voltak. Az utazás simán, eseménytelenül folyt. Leültem a kofferemre, és lábaimat kilógatva a mozdonyról, bámultam az olasz tájat. Csak ha nagyobb állomás közelébe értünk, kellett kissé elrejtőznöm, mert hát a tehervonat mozdonyán való utazásom nem volt egészen szabályszerű. De sehol semmi kellemetlenségem nem támadt, nyugodtan adhattam át magamat gondolataimnak, és olaszországi élményeim rendezésének. Bár sajnáltam, hogy Páduában sem a dómot, sem az egyetemet nem volt időm megnézni, és a Gattamelátát nem rajzolhattam le, megvigasztalt az a tudat, hogy mindkét helyre még többször vissza fogok térni. Az a körülmény pedig, hogy kalandos hazautazásom eddig ily szerencsésen alakult, azzal a meggyőződéssel töltött el, hogy csak merni kell, és akkor - minden sikerül. Persze, fiatal voltam és - tapasztalatlan! Késő este érkeztünk meg Pontebbába, az olasz határra. Tarvisio volt az osztrák határállomás. Itt egy osztrák mozdonyvezető szállt fel a mozdonyra, akit olasz barátom megkért, hogy amíg lehet, vigyen magával, amit az meg is ígért. Elbúcsúztam hát olasz patrónusomtól, és vártam mozdonyunk indulására. De vonatunk csak éjféltájban indult ki az állomásról. Közben kissé fázni is kezdtem, mert Tarvisio mintegy 7-800 méter magasan fekszik, úgyhogy bizony jólesett a meleg kazán közelébe húzódnom. Az osztrák mozdonyvezető is elég barátságos volt hozzám, különösen mikor meghallotta, hogy Bécsben végzett művésznövendék vagyok. Ő elfogadta a sajtot is, mivel megkínáltam, és nagyot húzott rá az ugyancsak felajánlott borosfiaskómból. Én is ettem egy keveset, majd a kazán tövébe húzódva elbóbiskoltam. De nem aludhattam sokáig, mert Villach előtt, valami Finkenstein nevű kis állomáson a mozdonyvezető felébresztett, és leszállított, mondva, hogy tovább nem vihet magával, mert Villachban nagy az ellenőrzés, és neki is, nekem is kellemetlenségem lehetne, ha a mozdonyon való jelenlétem felfedeznék. Megköszöntem hát eddigi szívességét, és lekászálódtam a vonatról. Finkenstein vigasztalan kis állomás volt. Sehol egy lámpa, csak egy álmos pályafelvigyázó fogadta a vonatunkat. Én persze a mozdony másik oldalán szálltam le, és ottmaradtam elrejtőzve, míg a mozdony tovább nem pöfögött, és az egyetlen vasúti személyzet is aludni ment. 87
