Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)

"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései

velem, a 21 éves fiatalemberrel, mintha nem is a tanárom, hanem egyenrangú társam lenne, gyakran tett olyan megjegyzést egy munkámra, hogy ő nem így csinálná, de hozzátette, hogy az én megoldásom talán jobb, mint az övé, és mindenesetre eredeti. Biztatott, hogy dolgozzam csak a saját ösztöneimre hallgatva, mert a művész egyénisége kell, hogy minden művében megnyilvánuljon.

Hamarosan azt is megtudtam tőle, hogy többé nem számíthatok az iskola Spezial Preisére, mert íratlan szabály volt, hogy egy növendék ezt a díjat tanulmányi évei alatt csak egyszer nyerheti el, hogy a többiek számára is nagyobb lehetőség nyíljon e díj elnyerésére. Hogy ez ne vegye el a kedvemet a további megfeszített munkától, Zumbusch hozzátette, hogy én elértem azt, amit egyetlen más növendéke sem ért el, I. éves növendék létemre nyertem el a mesteriskola legnagyobb díját, ez viszont most már kötelez engem: továbbra is úgy kell dolgoznom, hogy mintaképül szolgálhassak a kollegáimnak.

Megfogadtam magamban, hogy nem fog velem szégyent vallani, és úgy dolgoztam, hogy fogadalmam be is tartsam.

Ebben az évben történt, hogy egy nap az Akadémiáról hazajövet kellemes meglepetés várt a lakásomon Géza öcsém személyében. Géza 5 és fél évvel volt fiatalabb nálam, akkor tehát 16 éves, erős, egészséges, kedves arcú, nyílt tekintetű fiú volt. Nemrég szabadult fel mint bádogossegéd, és most elindult kissé világot látni, tudását fejleszteni, s útjának első állomása Bécs volt.

Nagyon megörültem neki, mert már pár éve nem láttam, és bizony kissé rossz is volt a lelkiismeretem, mert eszembe jutott, hogy az utolsó 1-2 évben — anélkül, hogy erről számot adtam volna magamnak - ritkábban írtam szüleimnek, és ritkábban gondoltam az otthoniakra, mint azelőtt. Most egyszerre robbantak ki belőlem a kérdések. - Hogy kerülsz ide? Hogy van anyánk? És apám? Hogy éltek? És ő beszélt, beszélt és elmondott mindent az otthoniakról, anyánk még mindig szép asszony, egyetlen ősz hajszála sincs. Apánkat kissé letörték a mostoha körülmények, de társaságban — ha megfeledkezik a gondjairól — még mindig mulatságos, mesélő kedvű ember, és újabban sokat beszél az ő Édi fiáról, aki nagy művész Bécsben. Ármin bátyánk egy szabadkai textilkereskedőnél dolgozik, elég jó állása és fizetése van, melynek felét hazaadja szüléinknek. A két nagy lány, Berta és Ilona húgaim varrni tanultak, házakhoz járnak, és tűrhetően keresnek. Ők is hazaadják keresetük nagy részét. Karolin húgunk, aki 14 éves, most végzi a negyedik polgárit, de föltétlenül tovább akar tanulni, és tanárnő vagy legalább tanítónő akar lenni. Anyánk is föltétlenül ragaszkodik hozzá, hogy legalább ez a legfiatalabb lánya végezze el az iskolai tanulmányait, és szerezzen valamily oklevelet. Ő maga, Géza öcsém, akkor múlt 16 éves, és most szabadult fel mint bádogossegéd. Félix öcsénk csak 9 éves volt, és az elemi iskolába járt, és nagyon rossz tanuló volt, a legkisebbik, kinek szüleim az én tanácsomra a jó magyar András nevet akarták adni, de kit a szabadkai rabbi, aki magyarul sem tudott - András ist ein Kutscher’s name

72