Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
folyamok nívójával. A közösségi érzés oly nagy volt az egyes évfolyamokon belül, hogy egy-egy sikeresebb év végi kiállítás büszkévé tette az összes művésznövendéket, akik akkor is fennen hangoztatták az ő évfolyamuk sikerét, ha maguknak annak kivívásában kevés részük is volt. Az év végi kiállítás betetézője a 300 forintos ún. Spezialschul Preis92 odaítélése volt, mellyel a tanári testület az év „legérettebb művészi alkotását” tüntette ki. Miután a kiállításon természetesen a mesteriskola mindhárom évfolyama részt vett, e díjat rendesen egy III. éves növendék szokta elnyerni. Képzelhető tehát az összes növendék csodálkozása és meglepetése, mikor kiderült, hogy ebben az évben a díjat egy elsőéves növendék, Eduárd Teltsch nyerte el Die zwei Durstigen c. gipsz szoborcsoportjával. Én sem akartam hinni szemeimnek és füleimnek, de egymás után jöttek a tanárok; jött Hellmer, von Hofmann és maga Zumbusch is, és gratuláltak a sikeremhez. Aztán a kollegák jókívánságai: Schuster Franz, Salzmann, Epstein és a többiek... Azt hiszem a sikernél nem kevésbé örültem kollegáim szeretetének. Hellmer azt mondotta, hogy büszke rám, a volt tanítványára; von Hofmann melegen szorongatta a kezemet, és mosolyogva megismételte első dicséretét: - Ja, Sie haben Talent. Zumbusch komoly volt, nem dicsért, csak kezet fogott velem, és arra figyelmeztetett, nehogy fejembe szálljon a dicsőség; tanuljak, dolgozzam továbbra is az eddigi lelkesedéssel. A bizonyítvány, amit kaptam, szintén elég szokatlan volt, és szó szerint így hangzott: „Kitartó szorgalommal végezte tanulmányait, és nagy tehetségének megfelelő haladást ért el.”93 Mindamellett jól megjegyeztem Zumbusch figyelmeztetését, és vigyáztam, nehogy a dicsőség a fejembe szálljon. A kiállítás estéjén persze megint nagy ivászatot rendeztünk, de bárhogy is ugrattak íróbarátaim - akik erről az estéről sem maradtak el -, hogy vegyek saját alkotásomról, a „zwei Durstigen”-ről példát, ezúttal óvatosabban éltem a szőlő levével, és baj nélkül kerültem ágyba. A szünidőt Bécsben töltöttem, főleg a képtárak és szoborgyűjtemények látogatásával, valamint a könyvtárban komoly olvasással, mert éreztem, hogy sokat kell tanulnom, hogy nevelésemet és tanulmányaim hiányosságait pótoljam. Azonfelül egy új kedvtelésem támadt, nagy ambícióval kezdtem vívni az Akadémia tornaegyesületében, és hamarosan egész jól forgattam a vívópengét. Meleg napokon úszni is mentem a Dunára, úgyhogy a szünidő gyorsan és kellemesen múlott el. Zumbuschnál töltött második tanulóévem szintén szorgalmas munkával indult. Minden munkámhoz odahívtam Zumbuscht, és kikértem véleményét, mert minden megjegyzéséből, észrevételéből lehetett tanulni. Hihetetlennek találom még most is ennek a komoly művésznek és nagy embernek a szerénységét, úgy beszélt 92 Specialschul Preis: szakiskolai díj. (A díj oklevele a Türr István Múzeum gyűjteményében, ltsz.: 58.401.9.40.5.) 93 A bizonyítvány az 1892/93 évről a Türr István Múzeum gyűjteményében (ltsz.: 58.401.9.40.9.). 71 r I
