Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
Első nap körüljártam a környéket, hogy kiismerjem magamat, és hazataláljak, ha valahová küldenek. Az a vidék akkor még elég rendezetlen volt. Fapalánkok, rozoga házak, itt-ott épülő nagyobb malter- és gipszpaloták előre vetett árnyéka. Mesterem felesége és anyósa csak németül beszéltek. Már Szabadkán kezdtem privát szorgalomból németül tanulni, azonban nem sokra vittem, de buzgalmam többet ért, mint a gimnázium heti pár német órája. Itt - gondoltam - a szobrászat mellett németül is megtanulok. Örültem a szerencsés véletlennek. Az első nap elmúlt. Mesterem estefelé jött haza. Kikérdezett otthoni vagyoni állapotunk felől. Elfelejtett apámnak szólni - mondta -, hogy ágyneműt küldjenek részemre, mert ők nincsenek lakóra berendezkedve. írtam még aznap egy kártyát haza, és kértem ágyneműt. Végül elálmosodtam az új környezetben, és lefeküdtem aludni az ócska díványra. Gyorsan elaludtam, de gyorsan fel is ébredtem, mert testem éktelenül viszketett. Lámpát gyújtottam, és ámulva láttam, hogy fekhelyemet vörösesbarna, futkosó bogárkák árasztották el. Nem ismertem ezeket a férgeket, de mivel hallottam otthon a pesti poloskákról beszélni, sejtettem, hogy velük találkoztam. Kétségbe esve csapkodtam őket agyon. Rossz szagot terjesztettek. Próbáltam néhányszor újból lefeküdni és elaludni, de meddő volt minden kísérletezésem. Csak mikor már szürkülni kezdett, nyomott el végre az álom. Rosszul kezdődött a szobrászi pálya... Reggel nyolc óra tájban ébresztett föl mesterem. Csóválta a fejét álomszuszékságom miatt, és kijelentette, hogy ezentúl fél hétkor vagyok köteles felkelni, hogy a reggeli munkát elvégezhessem. Megmondtam késői ébredésem okát, megmutattam véresre vakart testemet, beszéltem poloskáiról, melyek egész hajnalig támadtak. Mász úr csodálkozott. Őt sohasem bántják, és nézete szerint nem is léteznek. Erre megmutattam az agyoncsapott poloskák garmadáját. „Nem szabad oly kényesnek lenni. Különben is majd kitisztítjuk a dívánt, és petróleummal bekenjük a repedéseket és szögleteket.” Azután elém rakta saját, valamint felesége és anyósa cipőit, subickot és keféket. Meg kellett kezdenem a szobrászmunkát „a legdurvábbtól a legfinomabbig”. Nem így képzeltem. Én márványról álmodoztam, nem cipőkenőcsről. Azonban Mász Kálmánt nagyon respektáltam, hittem benne, a félreállt nagy művészben, kit a cudar világ elkeserített. Én engedelmes és készséges szolgája leszek, majd megszeret, és beavat a szobrászat titkaiba. Az egész csak idő kérdése. Négy év nem a világ! Át fogom rágni magam a kásahegyen, és belekerülök a művészet tündérországába. Egy hős 48-as honvéd hadnagy nem lehet csaló! Ha ő azt ígéri, hogy megtanít a szobrászatra, kételkedésnek nincs helye! Szorgalmasan tisztítottam a cipőket, jártam a kosárral bevásárolni, söpörtem, mosogattam, irtottam a poloskát, és ha maradt időm, ellátogattam a Pompes Funebres telephelyére, és ott néztem a sírkőszegélyt faragó kőfaragósegédeket és a betűvésnököt, ki a megvásárolt síremlékekre véste a szöveget. Láttam, miként élesítik a vésőt, és gondoltam magamban, mindezt jó tudnia a szobrásznak. Ellesek mindent, amire szükségem lesz. 43
