Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
lékkai helyreállították a kis magyarok kondícióját, levitték őket nyaralni a tengerpartra, és néhány hónap múlva lebarnulva, megerősödve, ruhákkal és ajándékokkal elhalmozva bocsátották őket haza könnyek között igazi szüleikhez. Ezt a szép akciót a Holland Vöröskereszt Egyesület elnöke, van Vredenburch báró399 intézte, s a magyar kormány hálából egy szobrot kívánt küldeni a holland Vöröskeresztnek, s annak kivitelét reám bízták. E megbízás alapján csináltam én Megyünk Hollandiába című kis szoborcsoportomat, melyen egy 10 év körüli, lógó copfú, mezítlábos kis magyar lány anyáskodva fogja 4-5 éves kisöccsének egyik kezét, a kisfiú másik kezében egy falovacskát szorongat, és bizakodva simul nővérkéjéhez.400 A kis szobornak nemcsak Magyarországon, hanem Hollandiában is nagy sikere volt. Nagyon megszerették és megsajnálták a kis ártatlanokat. Én mindig nagy előszeretettel mintáztam kisgyerekeket, és gyerekszobraimmal mindig sikerem volt. A sikernek titka pedig az volt, hogy apámhoz hasonlóan szerettem a gyerekeket, és értettem a gyerekek lelkivilágát. Ez a két ágról szakadt csemete pedig - úgy éreztem - igazán hús volt a húsomból, vér a véremből. Ez volt a magyarázata, hogy a kislány a maga gyereki bájával, és már az élet gondjait ismerő, kisöccsét féltő tekintetével belopta magát a szívekbe, a kisfiú pedig, amint a maga kis falovát szorongatta kezében, mindenkit mosolyra késztetett. Egy kollegám megkérdezte, honnan vettem a modelljeimet, és hogy jutott eszembe ezt a kis falovacskát adni a kisfiú kezébe. A válaszom az volt, hogy nekem ehhez nem kellett modell, nekem nem kell „tanulmányoznom” a magyar parasztot, én velük együtt nőttem fel, egy voltam közülök, és bizony én is boldog voltam, mikor egy vásár alkalmával az anyámtól kapott két krajcáron megvehettem magamnak azt a kis falovat, amilyet szobromon a kisfiú is a kezében szorongatott. Gyönyörű játék volt ez, a farka helyén egy sárgára festett toll lengett, és hátulról bele is lehetett fújni a lovacskába, s az akkor gyönyörű sípoló hangot hallatott. Szóval ez a kis művem nem valami kiagyalt sablonos munka volt, hanem a magyar nép életéből adott egy kis ízelítőt, úgy, ahogy az én emlékezetemben élt, s talán azért hatott oly meggyőzően. Egyébként ennek a munkámnak egy mulatságos utózengéje támadt. Egy nap levelet kaptam Hollandiából egy ismeretlen hollandus asszonytól, aki érdeklődött a két kis magyar gyerek szüleinek címe után. Megírta, hogy ő és férje gazdagok - utólag hallottam, hogy többszörös milliomosok -, és nagyon megtetszettek nekik a szobromon szereplő gyerekek, és mivel saját gyerekük nincs, szeretnék a két kis magyar gyereket örökbe fogadni, s ha a szüleik lemondanak róluk, hajlandók azoknak is egy bizonyos összeget adni, haláluk után pedig egész vagyonukat a gyerekekre hagyják. 399 Vredenburch, Wilhelm Carel Adrien van, báró (1866-1948) a Hágában 1919 novemberében alakult szervezetnek, a Szükséget Szenvedő Magyar Gyermekek Központi Bizottságának elnöke 1920-tól a gyermekmentő akció befejezéséig, 1926-ig. 400 A kisplasztika szerepelt az Ernst Múzeum 1928-ban rendezett kiállításán Idegenbe címmel. 212
