Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
Sajnálattal kellett a holland hölggyel közölnöm, hogy a két kisgyereknek szülőanyja a fantáziám, apja pedig a mintázó pálcikám, s a két kisgyerekről se apjuk, se az anyjuk nem hajlandó lemondani, de ha egy bizonyos összeget rászánnak, a két gyerek szobrát - megkaphatják, Ebben aztán meg is állapodtam a derék hollandusokkal, de két gyermekéről sem anyjuk, sem apjuk nem volt hajlandó lemondani a hollandus nő minden milliójáért sem. Kisebb megbízásaim mellett természetesen állandóan részt vettem a Műcsarnok tárlatain és a Céhbeliek kiállításain. Az 1931. évben megkaptam a Halmos Izor-féle kisplasztikái díjat.401 Pályadíjakból, kisebb megbízásokból, egyes munkáim eladásából általában megkerestem azt az összeget, ami szerény igényeink kielégítéséhez szükséges volt, csak éppen egy komoly megbízásra vártam - hiába -, mely művészi ambíciómat jobban kielégítette, és számomra egy kis anyagi függetlenséget biztosított volna, hogy a magam kedve és elgondolása szerint dolgozhassam, és megvalósíthassam néhány szobrászi koncepciómat. 1932 februárjában a Műcsarnok Nyolc évtized magyar művészete címen egy elég nívós kiállítást rendezett, mely valóban jó képet nyújtott a magyar képzőművészetnek a szabadságharc utáni évektől napjainkig való fejlődéséről.402 A kiállításon természetesen én is egy csomó munkámmal voltam képviselve. 1932 júliusában az Ernst Múzeum rendezte meg tízéves jubiláris kiállítását, melyen én a Tanulmány c. bronzommal és a Megyünk Hollandiába már ismertetett munkámmal szerepeltem. Ez év szeptemberében leplezték le Pesten Erzsébet királyné emlékszobrát, Zala György művét. így végződött hát a Zalával folytatott évtizedes párharcunk - az ő győzelmével. Nem tudom, hogy ő maga ezt saját diadalaként könyvelte-e el, hiszen az utolsó pályázaton én már csak becsületből vettem részt, mert ha az előző pályázatokon is minimális volt csak a kilátás arra, hogy ezt a megbízást megkapjam, azután, hogy én a „vörös május elsejének” megünneplésén műveikkel résztvevő magyar szobrászokat Zalával szemben védelmembe vettem, ez a lehetőség a nullpont alá süllyedt.403 Viszont Zala már ezzel az egy fellépésével is beigazolta, hogy ő a legérdemesebb ennek az emlékműnek a kivitelezésére. Mindenesetre ő már 1913-ban, mikor először kerekedtem fölé ezen a pályázaton, megmondotta, hogy az nevet legjobban, aki utoljára nevet, csak éppen nem vagyok biztos benne, hogy a végén ő - nevetett-e? Az eredetileg tervezett nagy emlékműből a végén egy a karlsbadi vízivó csarnokokra emlékeztető kis kör alakú oszlopos pavilon lett, melyben szegény Erzsébet királyné minden kíséret nélkül, mindenkitől elhagyatva búsan ült egy karosszékben. Persze a régi milliók a vesztett háború következtében 401 Halmos Izor, eredeti nevén Hai Adolf (1851-1932) földbirtokos, a művészeti élet mecénása. Jelentős összegekkel támogatta a művészi segély- és nyugdíjalapot, a magyar színháztörténet megírását, a fiatal művészeket. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat adta ki a kisplasztikái díjat. (Halmos Izor német nyelvű verseskötete 1924-ben jelent meg.) 402 A kiállításról a Magyar Művészet 1932. 3-4. számában részletes beszámolót írt Dömötör István. 403 Lásd 299. jegyzet. 213 I
