Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)

"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései

Vacsora után, mikor feleségem már visszavonult, és kettesben maradtunk az asztalnál egy üveg jó füredi bor mellett, szájunkban egy-egy jó szivarral, ő maga tért rá erre a témára. Mondotta, hogy nagyra értékeli az én tapintatosságomat, hogy küldetésének cél­ját nem hoztam szóba, de most ő kér meg engem, hogy próbáljam tárgyilagosan in­formálni a Magyarország és Ausztria között kialakult politikai helyzetről. Felhívása teljesen váratlanul ért, és nagy zavarba hozott. Azt hiszem említet­tem már, hogy politikával én sosem foglalkoztam, nem is értettem hozzá, még kevésbé volt fogalmam a gazdaságpolitikáról. Meg is mondottam neki őszintén, hogy kérdésével nehéz probléma elé állított, mert nincs elég alapos fölkészültségem arra, hogy a kérdést megfelelően meg­világítsam, és felajánlottam, hogy bemutatom neki barátomat, Marczali Henrik egyetemi tanárt, korunk legkiválóbb történettudósát, aki sokkal hivatottabb volna nálam arra, hogy a magyar álláspontot tudományos felkészültséggel képvisel­je. Ő azonban ezt az ajánlatomat visszautasította, és azt mondotta, hogy - bár tudja, hogy jó magyar vagyok - eléggé ismer ahhoz, hogy tárgyilagosságomban és becsületességemben megbízzék, és azért ő éppen az én véleményemet szeret­né hallani. Ilyen nehéz feladattal is régóta álltam szemben. Összeszedtem minden tudá­som, amit valaha Balás professzoromtól tanultam, vagy amire Marczalival való beszélgetésemből emlékeztem, amellett pedig állandóan cenzúráztam a gondo­lataimat és a szavaimat, nehogy túlságosan sovinisztának látsszam, de azért el­mondjak mindent, amit szükségesnek vélek, hogy ítéletet tudjon magának alkotni a helyzetről.317 Kezdtem azzal, mikor Kun László magyar király megsegítette Habsburg Ru­dolfot, elmondottam, hogy kerültek a Habsburgok a magyar trónra,318 mily keve­set tettek az országnak a törökök elől való megvédése, majd a török uralom alól való felszabadítása érdekében, s mikor végre nagy európai összefogással Savoyai Jenő kiűzte a törököket az országból, legfőbb gondjuk volt, hogy az elpusztult magyarság helyére idegen nemzetiségűeket telepítsenek az ország határszéleire.319 Beszéltem Kollonich elgondolásáról, aki az ország népét először szegénnyé, majd katolikussá, és végül németté kívánta tenni, mely programból az első két pon-317 Teles Ede történelmi összefoglalása lényegében érinti az osztrák-magyar viszony meghatá­rozó eseményeit, értékelése a vázlatosság miatt nem is lehet árnyalt, előfordul, hogy elfogult. A jegy­zetek sem érinthetik terjedelmi okok miatt részletesen a leírt történelmi eseményeket, így azok időbeli elhelyezését adjuk csak meg. 318 Kun László, IV. (1262-1290) Árpádházi magyar király. Amikor a német fejedelmek 1273-ban Habsburg Rudolfot választják királlyá, a cseh király ezt nem fogadja el, s kirobban a háború. Magyar­­ország Habsburg Rudolfot támogatja. 319 A Török Birodalom 1541-ben megszállta Magyarország középső részét. A Savoyai Jenő (1663-1736) vezette felszabadító háborúk 1699-ben a karlócai békével fejeződtek be. A Habsburg uralkodók németeket telepítettek az elnéptelenedett területre, emellett menekültek is érkeztek (szerbek, horvátok), de telepített az egyház és a földesurak is (magyarokat, szlovákokat stb.j. 189

Next

/
Thumbnails
Contents