Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)

"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései

tot sikerült is megvalósítaniok,320 azután a Pragmatica Sanctióról, Mária Terézia trónra jutásáról s arról, hogy csak Magyarországnak köszönhette, hogy trónját megtarthatta,321 és a Habsburgok hálájáról, akik Magyarországot ezután is gyar­mati sorban tartották, és iparosodását minden módon meggátolták; aztán Ferenc Józsefről, a szabadságharcról, az aradi 13-ról s az abszolutizmus 18 évéről.322 Végül a világháború kirobbanásáról, melyben egyedül Magyarországnak nem volt része. Tisza István akkori miniszterelnök, a legreakciósabb magyar politikusok egyike, ebben az egyben ártatlan volt. A központi hatalmak egyetlen felelős államférfia volt, aki a háború ellen foglalt állást, tudva, hogy Magyarország ezen a háborún semmit sem nyerhet, de mindent elveszíthet. És mégis az antant békéje nem a leg­­bűnösebb Németországot, vagy az elsősorban érdekelt Ausztriát, hanem Magyar­­országot sújtotta a legsúlyosabban, megfosztva azt lakosságának több mint a felé­től, területének %-ától, és a legfontosabb nyersanyagaitól, fától, sótól, aranytól és mindenfajta ércektől.323 De a trianoni szerződésnek a betetőzése az a pont, mely a két bajtárs közül az ártatlanabbat, és az anélkül is többet szenvedőt még a másik bajtársa javára is kifosztja, elvéve tőle területéből 4000 km2-t, ami soha az övé nem volt, s amit a győztes antant hatalmak csak azért ítéltek Ausztriának, hogy azt valamivel életképesebbé tegyék, miután a megmaradt csonka Ausztria kevés termőfölddel rendelkezik. Az én véleményem szerint Ausztriának ezt a területet nem is lett volna szabad népszavazás nélkül elfogadni, mert ezzel eljátszotta a saját morális jogcímét arra, hogy a tőle Olaszországhoz csatolt német kultúrájú Dél-Tirolban népszavazást kérhessen. Mindezek után, amint hallottam, Ausztria nem akarja megtéríteni az elszakí­tott Burgenlanddal átvett vasutak és más állami befektetések ellenértékét, illetve ő támaszt ellenkövetelést Magyarországgal szemben Nyugat-Magyarország átadásá­nak késedelme, s a magyar szabadcsapatok által okozott károk miatt, s így az anélkül is koldussá vált országunkat még nagyobb nyomorba kívánja taszítani.324 320 Kollonich Lipót, gr. (1631-1707) római katolikus főpap, politikus. A protestantizmus fel­számolását célul kitűző ellenreformáció harcos képviselője. Győri püspök, majd kalocsai, 1695- től esztergomi érsek. A bécsi titkos tanács elnöke, az udvarban döntő befolyást gyakorolt magyar ügyekben. 321 Pragmatica Sanctio: általában nagy jelentőségű államügynek végleges rendezése. A magyar történelemben az a törvény, mely szerint a Habsburg-ház női ágon is örökölheti a magyar trónt. A magyar rendi országgyűlés 1722-ben elfogadta a törvényt. Mária Terézia ennek alapján került trónra 1740-ben. 322 Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 1849. augusztus 13-án a világosi fegy­verletétellel ért véget. Október 6-án a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégzik a szabadságharc 12 tábornokát és egy ezredesét. 323 A Párizs környéki békék (az első világháborút lezáró békerendszer) Magyarország sorsáról is döntöttek. A békediktátumot 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában. A magyar nemzetgyűlés 1921. július 26-án ratifikálta (iktatta törvénybe) a szerződést. 324 Az első világháború végén, 1918 novemberében az osztrák államtanács bejelentette igényét Nyugat-Magyarországra. A Párizs környéki Saint-Germainban megkötött békével Ausztriának ítél­ték Moson, Sopron, Zala és Vas vármegyék nyugati sávját (ún. Burgenland). A trianoni béke aláírá-190

Next

/
Thumbnails
Contents