Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
nagy tudomány a főzés, mondotta fölényesen, csak hozzávaló, meg egy kis intelligencia kell hozzá. Másnapra már beszerzett egy szakácskönyvet, és hamarosan ő is, a mindenes lányunk is megtanultak főzni. Nem mondom, néha becsúszott egy-két sajtóhiba a szakácskönyvből az ételeinkbe, de alapjában véve elég jól ment a kis háztartásunk, és ha valami nem sikerült tökéletesen, Annus mindig értette a módját, hogy a ház urát megvigasztalja. Természetesen nemcsak Annus végezte lelkiismeretesen háziasszonyi feladatát, én, a családfő is lelkesen nekiláttam a munkának. Úgy veszem észre, hogy feljegyzéseimben túl gyakran említem, hogy lelkesen dolgoztam, de ez valóban így is volt: nekem a munka mindig oly örömet okozott, hogy sosem éreztem kényszerűségnek, hanem azt mindig élvezettel, lelkesedéssel végeztem. Kétszeresen volt ez így most, mikor már nemcsak magamért, hanem Annusért is dolgoznom kellett. Hazaérkeztem után mindjárt kaptam két portrérendelést, melyeket gyorsan megcsináltam. Különösen az egyikkel volt nagy sikerem, pedig azt - egy nemrég elhalt asszonyról lévén szó - néhány fénykép után kellett megcsinálnom. Az asszony férje, mikor elhunyt felesége portréját meglátta, percekig némán állt a szobor előtt, és mikor megszólalt, szinte dadogva mondta:- Ez csodálatos, mintha élne... Azután áradozva kezdte magyarázni, hogy nem annyira a külső hasonlóság lepi meg a portrémban, hanem a tekintete, a fejtartása annyira emlékezteti a feleségére, hogy már az sem lepné meg, ha a szobor megszólalna. Ez ugyan nem történt meg, de megbízóm, aki tekintélyes, művelt ember volt, többfelé beszélhetett a portrémról, mert ezután több érdeklődő keresett fel rá való hivatkozással, amiből megint jó néhány megbízás származott. így tehát minden jól alakult, semmi sem fenyegette kis háztartásunk egyensúlyát, amire Annus féltő gonddal vigyázott, de óva vigyáztam én is, különösen mióta Annus megsúgta azt a bizonyos „édes titkot”, hogy gyerekünk lesz. Azt hiszem írtam már, hogy boldog voltam. Valóban derűs volt az ég fölöttem, minden oly simán ment, hogy magam sem kívánhattam volna jobban. Volt munkám, sikerem, elismerésem és - Annus, Annus. Persze mindezt elmondottam neki is, és kifejezést adtam annak a meggyőződésemnek, hogy tudom, hogy mindezek mögött valami boszorkányság rejlik, ami tőle származik, mert nem lehet, hogy egy embernek minden így sikerüljön az életében! Kell, hogy ő boszorkány legyen, aki engem is, az életünket is valami varázslattal alakítja. Annus viszonzásul megállapította, hogy én pedig valamiféle garabonciás diák vagyok, de fenyegetett, hogy varázshatalmával, amit nem is tagadott, meg fog fékezni. Hohó, garabonciás diák vagyok? Másnap belekezdtem egy ilyen, azóta elfelejtett magyar mesealaknak a megtervezésébe. Az én garabonciás diákom egy sárkány hátán lovagolt lebegő köpönyeggel, szájából hideg szelek fújtak, nyomában 112
