Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
5 Borbíró Ferenc ezen leveléből is kiderül, hogy el szeretné hagyni Magyarországot. írásait elküldte Gőbel Józsefnek. 39. Borbíró Ferenc - Gőbel Józsefnek [Keszthely, 1955. december 13.] Gőbel József: „Magyary Zoltán”-jának olvasása közben. (3. bekezdés) Gondolom maga Janda panaszolta: Egyik egyetemi előadásában Magyary megtörténtként mesélte, hogy körutat tett egyik német kollégájával az országban. A vendég Mezőtúron megkérdezte: - Mi ez? - Megyei város - kapta a feleletet. Keszthelyt is megkérdezte: - És ez mi? - Község - hangzott a válasz. - Miért város Mezőtúr, és miért község Keszthely? - volt az újabb kérdés. Magyary: - Nem tudtam rá mást válaszolni, mert Janda így akarja! Ez fájt is Jandának, de bőszítette is.1 Bizonyos, hogy az ilyen fenegyerekeskedéssel Magyary sokat ártott magának is, de még többet az ügynek, amelynek pedig fanatikusa volt. Meg lehet érteni az olyan kijelentéseket, amilyet a racionalizálás idején a pénzügyben magam hallottam: „Jöjjön csak hozzánk, majd elcsúsztatjuk!” (2. oldal. 1. bekezdés) Igaz, Magyary szerelmese volt a cselekvésnek, néha túlzottan is. Egyetlen volt, aki Miskolcon felkeresett, s megkérdezte, miképp törekszem feladatom megoldására? Beszélgetésünk után kivitt Lillafüredre. Maga vezette kocsiját, s feltűnt neki, hogy Diósgyőr felé milyen pompás az út! Előbb elég elítélőt hallott tőlem Hodobanyról, a volt polgármesterről, most élvezvén a nagyszerű műutat, hangsúllyal mondta: „De legalább alkotott!” Nem vette észre, hogy igen kis határú városban nem érdem a korszerű műút, hiszen az útadót az ilyen város nem is tudta céljának megfelelően költeni el egészen. Ezzel szemben az alföldi városok igazságtalanul handicapelve voltak, s hozzá méltatlanul megvádolva azzal, hogy tanyavilágukat „kizsákmányolják”! Még a szegedi származású Kiss Istvánnal szemben is védenem kellett Szegedet, igazolván, hogy pusztán külterületi iskoláira többet költ a tanyákról befolyó pótadónál!2 (2. o. 3. bekezdés) Nekem Klebelsbergről is igen jó a véleményem. A vesztett világháború utáni gazdasági válságban találóan jegyezte meg valaki: Kár, hogy Klebelsberg kultuszminiszter, ha agrikulturminiszter lenne, megoldaná a legnehezebb gazdasági problémát: a termelést.3 Két alkalommal egészen közelről láttam, milyen hamar jött tisztába bonyolultnak tetsző problémákkal, s milyen gyors és nagyvonalú volt azok megoldásában. De Klebelsberg politikus is volt, simulékony, inkább megkerülte a nehézségeket, fölöslegesen nem akasztott tengelyt. Magyary nem szeretett alkudozni, célja felé egyenesen tört, s a tapintat nem tartozott jó oldalai közé. Walko Lajos külügyminiszter, Schober Béla a Nemzeti Bank vezérigazgatója egyként helytelenítették a külföldre küldött ösztöndíjasok intézeti elhelyezését. A maguk tapasztalatán vallották: az ösztöndíjast egészen be kell ültetni az idegen környezetbe (megfelelő 97
